MeseGyár

Emlékeztek még az Élmény Tár Mese Gyár névre keresztelt közösségi adománygyűjtő akciónkra?

Ennek köszönhetően a gyerkőcök több hónapon keresztül dolgozhattak saját, közös meséjükön, amit illusztráltak és közösen animáltak is a mentorok és az önkénteseink segítségével.

Íme a végeredmény🙂

A LEGVITÉZEBB GYEREK CSAPAT

SCN_0053

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy király meg a felesége. Egyszer egy sárkány betört a városba és elrabolta a királynőt, ezért a király megbízta a gyerekeket, hogy szabadítsa ki a feleségét.

A gyerekek elindultak a várba, ahol a gonosz sárkány lakott, hogy kiszabadítsák a királynőt.

SCN_0010

A várban aztán különböző próbákat kellett kiállni.

Az első próba az volt, hogy át kellett ugrani egy izzó lávafolyó felett.

A második próba során több kilométert kellet úszni a víz alatt.

SCN_0055

Miután a gyerekek teljesítették a második próbát menet közben találtak egy varázspálcát, ami egy tündér tulajdona volt, ezért elhatározták, hogy megkeresik a jó tündért és odaadják neki a megtalált pálcát. Mentek – mendegéltek és lám, útközben találkoztak is a jó tündérrel, aki nagyon, de nagyon örült, hogy megkaphatta a varázspálcáját.

 

 

Gondolkodott, hogy hogyan is hálálja meg a gyerekek jótettét és eszébe is jutott, hogy varázsol nekik egy lovat, amivel gyorsabban haladhatnak útjukon. A gyerekek el is érkeztek a harmadik próbájukhoz.SCN_0051
A harmadik próbában egy labirintusból kellett kitalálniuk…

Mentek, mendegéltek a labirintusban, ahol találtak egy gyűrűt. Milán felhúzta az ujjára és eltűnt. A többiek csodálkozva nézték és várták, hogy előbukkanjon. Vártak, vártak, majd vidáman tovább indultak. A gyerekek nem tudták, hogy milyen sok állattal fognak találkozni. Egyszer csak az útjukba került egy oroszlán és egy tigris. Vicsorogtak, harapásra készültek. A gyerekek összefogtak és úgy legyőzték a vadakat.

A labirintusból kiérve felmentek egy nagy dombra, ahol egy kis viskót találtak és ott volt Vivi és Milán, akik reszkettek a félelemtől, mert ott volt a farkas. Kiderült, hogy a farkasé volt a gyűrű, amivel oda csalta mindkettőjüket. A gyerekek szóval tartották a farkast és közben a Milánék kiszöktek.

SCN_0022

A gyerekeknek eszébe jutott, hogy van náluk egy egész pakli varázskártya. Csabi mondta, hogy ha kihúznak egy lapot, akkor átváltoznak farkassá.

SCN_0050

A farkas azt hitte, hogy hallucinál, mert eddig gyerekeket látott maga előtt, és hipp-hopp, farkasok lettek. Ez teljesen összezavarta őt és a gyerekek meg tudták győzni, hogy ők is a falkához tartoznak. A farkas nagyon fáradt lett ettől az egésztől és elaludt, eközben a gyerekek vidáman tovább indultak útjukon és örültek, hogy túljártak a farkas eszén.

Ezután jött a negyedik próba, ami az volt, hogy át kellett úszni egy folyón, ami tele volt krokodilokkal. Gondolkodtak a gyerekek, hogy hogyan is lehet a folyón átjutni. Csabinak az jutott az eszébe, hogy mi lenne, ha a krokodilok szájára ugrálnának, és úgy át a patakon. Mindenki úgy gondolta, hogy ez egy jó ötlet, de azért nagyon féltek is, de a feladatot meg kellett csinálni, mert tudták, hogy csak így tudják kiszabadítani a királynőt a rabságból. A gyerekek sikerrel átkeltek a folyón végül.

SCN_0048

Mentek tovább egy réten és ott találkoztak egy buta nyuszival. A nyuszi azt mondta a hős gyerekeknek, hogy menjenek utána, mert ő majd mutatja az utat. De a nyuszi annyira butus volt, hogy becsalta őket a gonosz varázslóhoz. A varázsló a Martint elvarázsolta békává a Mesit pedig egy sassá.

SCN_0019

A gyerekek tovább indultak és az erdőben látták a sárkány lábnyomát. El is kezdték követni, hogy megtalálják a királynőt. Miközben követték a lábnyomokat egyre beljebb jutottak a sűrű erdőben. Eközben rémisztő hangokat hallottak a sötétből. Bagolyhuhogást, farkas ordítást, medvék bömbölését.

SCN_0024

Miközben a szörnyű hangokat hallgatták nem is figyelték, hogy már oda is értek a sárkány kastélyához. A gyerekek arra jutottak, hogy ha összefognak, akkor közös erővel legyőzhetik a sárkányt és gyorsan össze is dugták a fejüket. Arra jutottak, hogy ez sárkány nagyon szomorú és magányos lehet, ezért inkább nem varázslatot használtak, hanem megpróbálták szép szóval jó útra téríteni. Vanessza úgy gondolta, hogy talán a szép zene hatására a sárkány szíve megenyhül és kitalálta, hogy énekelni fognak neki valami vidámat és szépet. A gyerekek elénekelték a dalt és a sárkány szíve megenyhült és beengedte őket a kastélyba.

SCN_0047

A sárkány odaadta a kulcsot, hogy a királynőt kiszabadítsák. Felmentek a lépcsőn eközben a Dzseni leesett a lépcsőről és mindenki megsajnálta, de egy kicsit vicces is volt. A lépcső tetejére érve a Dani kinyitotta az ajtót ott állt a királynő. Megköszönte a segítséget és a sárkány is megköszönte a szép dalt és megkérdezte a gyerekektől, hogy nem jöhet-e el velük, mert nagyon magányos. Természetesen a gyerekek azt mondták, hogy igen.

SCN_0054

 

A gyerekek elindultak vissza a városba a királynővel és a sárkánnyal. A király nagyon örült, hogy visszakapta a feleségét és meg is jutalmazta a gyerekeket csokival és sok cukorral, ezután csaptak egy nagy bulit, ahol fellépett a Kisgrofó is.

Mindenki boldogan élt, amíg meg nem halt.

 

Advertisements