‘Kistesó – nagytesó’ projekt

Kistesó – Nagytesó

avagy miért önkénteskedjünk ‘rosszgyerekekkel’?

A program a Norvég Civil Támogatási Alap finanszírozásában valósul meg.

NCTA_tamogato_es_lebonyolito_logosor

Tizenhetedik rész

Önkéntes interjúk 10. – Szalóki Réka

„Az a fő szempont, hogy szeressenek közösen alkotni” 

Szalóki Réka évek óta erősíti az önkéntesek csapatát, ő vezeti a kreatív, rajzos műhelyeket a Tanodában. Minden alkalomra új feladatokkal, új kihívásokkal készül, neki köszönhetőek a gyönyörű rajzok és festmények, amik a Tanoda falát ékesítik. A közös alkotás segíti a gyerekeket az önkifejezésben, kreativitásuk, önbizalmuk fejlesztésében is. Nekünk pedig hatalmas öröm, hogy ennyi gyönyörű, színes alkotás kerül ki a kezeik közül! Köszönjük Réka, a rengeteg, áldozatos munkát! 🙂

Hanga: Mesélj egy kicsit arról, hogyan kerültél kapcsolatba a Tanodával, hiszen, ha jól tudom, te már jó régóta benne vagy a buliban… 🙂

Réka: Úgy indult, hogy egy angol tanfolyamon megismertem a Koska Évát [Baranya Megyei Esélyek Háza szakmai vezetője], és ő mesélt nekem arról, hogy mit dolgozik, én meg mondtam, hogy engem nagyon érdekelne ez a világ, mert előtte nem ismertem a civil szervezeteket, a civil szférával abszolút semmilyen kapcsolatom nem volt. Akkoriban a bíróságon dolgoztam írnokként, ami egy eléggé monoton, és nem valami kreatív munka volt, és nagyon vágytam valamire az életemben, amit értékesnek érezhetek. Ebben az időben kezdtem el rajzolgatni és festegetni gyerekeknek szóló képeket, és az Éva ajánlotta a Tanodát, mondta, hogy vegyem fel a kapcsolatot Tasnádi Zsófival [az Élmény Tár Tanoda vezető mentora], mert biztos örülnének, ha mennék önkénteskedni. Így is történt, írtam a Zsófinak, nagyon lelkes és nyitott volt, és el is kezdtem járni rajz és festés műhelyet tartani a gyereknek. Ez már nagyjából 3 és fél éve volt, eleinte gyakrabban jártam, rendszeresen; mostanában, hogy már én is belefolytam mindenféle civil munkákba, és egyszerre száz dolgot csinálok, azóta sajnos ritkábban. Most is bennem van a szándék, hogy januártól gyakrabban járjak.

H.: Mesélj egy kicsit a kezdetekről!

Réka: Eleinte mindent elterveztem, hogy mit és hogyan fogok csinálni, úgy, ahogy én szocializálódtam, és amit láttam: „tanárnénis”, előre megtervezős stílusban. Aztán az első pár alkalom után rájöttem, hogy ez a munka egy teljesen más fajta felkészültséget igényel, az embernek mindig ahhoz kell igazodni, amihez a gyerekeknek éppen kedvük van, illetve ha ki is találok valamit, akkor azt mindig úgy kell formálni, hogy az éppen ott lévő gyerekeknek felkeltse az érdeklődését, és sikerélményük legyen. Szóval inkább az a fő szempont, hogy szeressenek közösen alkotni, legyenek bátrabbak, mert nagyon sok önbizalom hiányos gyerek van, akiknél ez az alkotásban is megmutatkozik, hogy félnek a kudarctól, és ezért inkább bele se vágnak, velük külön kell foglalkozni.

H.: Hogy jött az életedbe a rajzolás, illetve az, hogy gyerekeknek tarts rajzfoglalkozást? Régebben is foglalkoztál ilyesmivel?

Réka: Soha nem jártam művészeti iskolába, és nem is vagyok se művész, se különösebben tehetséges, egyszerűen arról van szó, hogy saját magamon éreztem, hogy az alkotásnak milyen pozitív hatásai vannak az emberre. Ha el tudom engedni azokat a gátakat, hogy én például nem tudok festeni, vagy rajzolni, és csak magáért a folyamatért csinálja az ember, hogy közben érezze, tapasztalja, hogy a kreativitása egyre erősebb lesz, és „feltör”, az mennyire jó érzés. Az volt tulajdonképpen az egyetlen célom, hogy amit magamon megtapasztaltam, azt továbbadjam a gyerekeknek is. Nem a rajztudást, hanem magát az élményt, hogy erre is lehet használni a művészet eszközeit, nem csak a rajzórai feladatmegoldásra, hogy „na akkor, rajzoljunk egy csendéletet, és tanuljuk meg ezt meg azt”… Ez egy sokkal egyszerűbb, és élményszerűbb funkció.

H.: Milyen foglalkozásokat szoktál tartani a gyerekeknek? Melyik technikákat szeretik a leginkább?

Réka: Sokat merítek az Igazgyöngy Művészeti Iskola módszereiből, őket nagy példaképemnek tartom, az ott tanítókat és persze L. Ritók Nórát. Persze közel sem vagyok még olyan profi, mint ők, de ez nekem is egy fejlődés… 🙂 Nagyon sokat festek a gyerekekkel, én ezt jobban szeretem, mint a rajzolást, főleg mert a festést a kisebbek is élvezik, még akkor is, ha nem csinálnak semmi konkrétat, de maguk a színek és az ecsethasználat nagyon izgatja őket, és ebből is rengeteget tanulnak. Általában egyébként van egy projekt, amihez kitalálunk valamit, egy pályázat, vagy csak készítünk valakinek egy ajándékot, ezt a gyerekek is jobban élvezik, mert van egy cél, amiért csinálunk valamit, és ez motiválja őket.

H.: Említetted, hogy az alkotás mennyire fejleszti a gyerekek önbizalmát, kreativitását. Tudsz erre példákat mondani, amik akár téged is motiválnak a munka során?

Réka: Mondjuk a Szinti, aki szerintem minden téren nagyon sokat fejlődött, a rajzban is. Őt ismerem már a kezdetektől, rengeteget fejlődött az önkifejezésben. Eleinte nagyon félénk volt a kreatív foglalkozásokon is, pedig akkor is nagyon ügyes volt, csak visszafogott. Most már sokkal bátrabb és kezdeményezőbb. Ezt persze nem lehet különválasztani, mert párhuzamosan fejlődött sok mindenben, és ez többek között a rajzban is megmutatkozott. A Tanodában egyébként szerintem pont az a jó, hogy komplex módon hatnak egymásra a dolgok.  És van egy-két gyerek, akik már nem járnak a Tanodába, például Kriszti, ő nekem nagyon nagy fájdalmam volt, amikor kiemelték a családból és elkerült Pécsről és a Tanodából is, pont amikor tök sokat fejlődött, és nagyon jó helyen volt. Kata is nagyon ügyes volt, mostanában őt se látom… Meg ugye a kicsik, az ovisok, ők is hihetetlenül gyorsan fejlődnek, persze náluk ez életkori sajátosság, hogy egyre ügyesebbek.

H.: Sokszor mondják, hogy a fiúkat mennyire nehéz bevonni a rajzos és kreatív foglalkozásokba. Neked volt ilyen tapasztalatod? Milyen módszerekkel lehet őket bevonzani?

Réka: Néha tényleg azt gondolnánk, hogy a fiúk majd nem fognak részt venni, de mégis, és szerintem ennek ahhoz is van köze, hogy én kvázi „külsősként” megyek oda hozzájuk, nem ismerem őket annyira, mint mondjuk a mentorok a Tanodában. Van egy csomó gyerek, akik például már el vannak könyvelve az iskolában, hogy „nagyon problémás”, kiküldik őket a tanárok, beültetik őket a hátsó padba, satöbbi satöbbi… és én ezeket mind nem tudom. És teljesen másként szólok hozzájuk, úgy, mint a többi gyerekhez, hogy „Gyere, csináld velünk ezt és ezt”, és amikor látom, hogy csinálja, akkor motiválom, hogy „Nagyon jó, folytasd”, és maga ez az elfogulatlanság, ami sokszor bevonzza őket. Sokszor utólag tudom meg, hogy egy-egy gyerek a suliban milyen „szerepben” van, én ezeket a foglalkozások alatt abszolút nem tapasztalom. Ilyen szempontból egyébként előny is, hogy én csak ritkábban megyek.

Szóval tényleg nem nehéz őket bevonni, a festegetésbe sem, a fiúk egyébként nagyon szeretik a ragasztást, különböző dekupázs-technikákat csinálni, ki lehet nekik találni feladatot. Például a Bence tök tehetséges rajzos, és ő csomószor jött is segíteni, amikor dolgoztunk valamilyen projekten.

Általánosságban el tudom mondani, hogy a Tanodába járó gyerekek, fiúk és lányok, szeretnek alkotni, soha nem nagy kihívás motiválni őket.

H.: Van-e esetleg kedvenc projekted, amire szívesen emlékezel vissza?

Réka: Szerintem a legnagyobb szabású, és leglátványosabb projektünk az óriáskirakó volt, amit készítettünk. Ez egy olyan puzzle tulajdonképpen, aminek az egyik oldalán egy kép van, a másik oldalán pedig a gyermekjogok vannak felsorolva. Azt nagyon szeretem, és nem csak azért, mert még ma is meg van, és látható, hanem mert ez egy versenyre készült, amiben mi nagyon bíztunk, hogy megnyerjük, mert akkor elutazhattak volna a gyerekek Spanyolországba, szóval ez egy elég nagy motiváció is volt. Nagyon kevés időnk volt elkészíteni, és a gyerekek nagyon dolgoztak, eszméletlenül sok munkát beleraktak, és szerintem nagyon ügyesek is voltak. Rengeteg jó élmény megmaradt bennem, arról, ahogy az készült, például amikor lelakkoztuk, és porszívóval próbáltuk szárítani, hogy minél előbb tudjuk tovább csinálni. 🙂

H.: Vannak-e esetleg terveid a jövőre nézve, amit szívesen megcsinálnál a gyerekekkel?

Réka: Nagyon sok tervem van, de mindenekelőtt most a nagy projektünk az lesz, hogy a támogatónak, akitől az új házat kaptuk, készítünk egy meglepetést. Neki akarunk a gyerekekkel valami ajándékot csinálni, hogy ők is kifejezhessék a hálájukat. 🙂

15053308_1386013194744532_1946485795_o

Tizenhatodik rész

Önkéntes interjúk 9. – Frimpong-Manso Debi

„Leginkább a gyerekek motiválnak” 

Februárban találkoztunk először Frimpong-Manso Debivel, aki azóta is oszlopos tagja a Tanoda csapatának, laza nyitottságával azonnal megtalálta a közös hangot a gyerekekkel, akiket még az unalmas(nak tűnő) tanulásra is rá tud bírni… 🙂

Hanga: Kicsit mesélj arról, hogy hogyan kerültél kapcsolatba a Tanodával, és hogy mióta önkénteskedsz nálunk.

Debi: Idén februárban kezdtem itt önkénteskedni, miután tavaly év végén tartottál bemutatót az egyetemen arról, hogy mi is ez a Tanoda. Én akkor jelentkeztem pár egyetemista társammal együtt, akiknek végül úgy alakult, hogy már nem tudnak járni, de én maradtam.

H.: Miért döntöttél a Tanoda mellett? Kapcsolódik a tanulmányaidhoz, csináltál már ilyesmit korábban, vagy csak ki akartad magad próbálni egy ilyen közegben?

Debi: Inkább csak ki akartam próbálni… Csináltam már önkéntes munkákat, de azok inkább várostisztítós, szemétszedős programok voltak, gyerekekkel még nem foglalkoztam. Viszont mindig szerettem a gyerekeket, és jól elvoltam velük… aztán amikor idejöttem, rájöttem, hogy kicsit nehezebb ez a dolog, mint gondoltam. 😀 Ugyanakkor meg ezért jöttem, hogy ezt is kipróbáljam, és sok szabadidőm is volt, és ezt az időt mindenképp valamilyen önkéntes munkára szerettem volna szánni.

H.: És bejött, nem? Hiszen lassan egy éve itt vagy… 🙂

Debi: Igen, teljesen! Közben a csapatot is megkedveltem, és a gyerekek is eléggé a szívemhez nőttek, szóval most már semmiképp nem akarnék innen elmenni.

H.: Mi az, amiről úgy érzed, önkéntesként tudtál benne fejlődni?

Debi: Sokkal jobban dolgozom csapatban, jobban megy az alkalmazkodás, és sokkal türelmesebb is lettem. És talán kicsit barátságosabb is… főleg a gyerekek hatására. 🙂

H.: Itt a Tanodában legszívesebben mibe kapcsolódsz be?

Debi: Főként a tanulásban szoktam segíteni, és ezt szeretem is csinálni, hogy „na olvassuk el még egyszer”, meg „számoljuk ki még ezt is”… de azt is nagyon szeretem, amikor elővesszük a társasokat, kártyajátékokat, és azokkal játszunk.

H.: Visszatekintve mennyire érezted nehéznek a közös hang megtalálását a gyerekkel, hogyan fogadtak be, voltak-e nehézségek az elején?

Debi: Szerintem nem ment döcögősen, egész hamar hozzám szoktak, főleg, mert egyszerre sokan jöttünk önkéntesek, voltak, akik pár hét után eltűntek, és akkor maradtunk mi, kb 3-4-en. Szerintem egész jól összebarátkoztunk velük, a kicsikkel például nagyon könnyen, ők direkt azért jöttek hozzánk játszani, mert mi újak voltunk, és meg akartak minket ismerni. Aztán már ragaszkodtak is hozzánk… Összességében itt a gyerekek közössége nagyon befogadó, nincs csúfolódás, vagy kiközösítés.

Hanga: Voltak olyan előzetes elképzeléseid, amik aztán megdőltek, vagy épp ellenkezőleg: megerősítést nyertek?

Debi: Valójában én csak attól féltem, hogy hogy fognak a gyerekek hozzám állni, mert ha az emberek nincsenek hozzászokva, hogy például egy barna bőrű, vagy ázsiai ember van közöttük, akkor hajlamosak negatívan reagálni, olyan stílusban feltenni kérdéseket, ami az embernek rosszul esik, vagy eleve ellenségesen viselkednek. Ilyen viselkedést valójában csak egyszer tapasztaltam, és akkor is csak azért, mert egyszer egy kislány megsértődött rám (tanulni akartam vele, ő meg nem akart), és tudta, hogy ezzel biztos meg tud bántani. Ezen kívül sosem fordult elő ilyesmi.

H.: Mi motivál téged leginkább abban, hogy rendszeresen részt vegyél a Tanoda munkájában?

Debi: Leginkább a gyerek motiválnak, hiszen a tanulmányaimhoz nem kapcsolódik, a jövőbeli terveimhez is csak önkéntes munkaként, mert én ezt főállásban biztos nem tudnám csinálni, ahhoz túl érzékeny vagyok… 🙂 Szóval a gyerekek miatt jövök, nem is gondoltam volna, hogy én ennyire fogok majd hozzájuk kötődni…

H.: Van olyan kedves emléked, élményed, amire szívesen gondolsz vissza?

Debi: Hú… hát van, persze, van egy csomó pozitív élményem. Főleg olyanok, amikor egy-egy gyerek kijelenti, hogy Velem akar tanulni, vagy amikor már megtanulták a nevemet, és az persze mindig jólesik, amikor a nevemen szólítanak, és nem úgy hogy „Öööö…izéé… hogyishívnak” .… J Ilyenkor az emberben megerősítést nyer, hogy már tényleg jelen van az életükben, és számítanak rá. Ez tök jó.

H.: Mit tapasztalsz, hogy viszonyulnak a barátaid/ismerőseid ahhoz, hogy te a szabadidőben önkénteskedni jársz?

Debi: A barátaim reakciója általában az, hogy „Jajjistenem, Debi, már megint ingyen dolgozol!”, de közben persze büszkék is rám, és nagyon örülnek, hogy én ezt csinálom. Sokszor mondják azt is, hogy „Jajj, ezt én is úgy csinálnám!” meg „Ezt nekem is kéne!”, csak ők sose kezdik el. Igazából ez az egyik célkitűzésem is, hogy legalább néhány ismerősömet meggyőzzem, hogy ha nem is rendszeresen, de egy-egy alkalommal tök jó ilyeneket csinálni, mert nem csak annak jó, akivel ilyenkor foglalkozol, utána te is tök jól érzed magad. Mint amikor karácsony előtt elviszel egy adag ruhát a szeretetszolgálathoz, és cserébe kapsz egy „kihúzott karácsonyi boldogság” érzést… 🙂

15355914_1347598781941040_1590557192_n

Tizenötödik rész

Önkéntes interjúk 8. – Antal Csilla

„Szép lassan az összes gyerek a szívemhez nő” 

Antal Csilla, ismertebb nevén „Csilla néni” is régóta a csapat tagja, nagyon hálásak vagyunk neki a rengeteg munkáért és segítségért! Ő karolta fel az ovisok fejlesztő foglalkozásait, időt és energiát nem kímélve készül feladatokkal, játékokkal, minden alkalommal új és új módszereket próbál ki. 🙂 Csilla néni hatalmas odaadással foglalkozik kicsikkel-nagyokkal, mindig készül valami kedvességgel, és természetesen: egy tálca sütivel. 🙂 Örülünk, hogy ő is a Tanoda életének része lett!

Hanga: Hogyan kerültél kapcsolatba a Tanodával?

Csilla: A kisebbik fiam révén, aki ismeri Zsófit [Tasnádi Zsófit, a Tanoda vezető mentorát] és családját. Gondolta, hogy nekem való feladat lenne itt segíteni, és összehozott vele.

H.: Korábban is önkénteskedtél már, vagy csak szeretted volna kipróbálni?

Csilla: Szerettem volna  már évek óta, de nem tudtam hol elindulni, nem tudtam, hogyan vágjak bele. Mindig vonzott a gyerekekkel való foglalkozás, ráadásul gyógypedagógusnak, tanulásban akadályozottakat segítő tanárnak tanultam, de végül sajnos úgy alakult, hogy soha nem dolgoztam a szakmámban, és nagyon hiányzott.

H.: Úgy érzed, a Tanodában tudod hasznosítania tudásodat?

Csilla: Maximálisan!

H.: Milyen tevékenységekben veszel részt, miben vállalsz aktív szerepet?

Csilla: Főleg a tanulásban segítek, de persze részt veszek minden egyéb kulturális és sport programokon is, amiket szintén nagyon élvezek, csakúgy, mint a gyerekek.

H.: Hogy alakult, hogy most főleg az ovisokkal foglalkozol?

Csilla: A fejlesztő foglalkozások konkretizálása még folyamatban van, de egy ideje már elkezdtünk külön foglalkozni az ovisokkal. Mesi kért fel, hogy „menedzseljem” az ovisokat, mert nagyon kevés idő és energia jutott rájuk korábban. A projektekbe is főleg a nagyokat lehet bevonni, velük kell tanulni is, mellettük az ovisokkal is foglalkozni nem könnyű. Fontos, hogy az ő képességfejlesztésük se sikkadjon el.

H.: Általában hogyan foglalkozol velük?

Csilla: Mindig fakultatív, attól függ, éppen mihez van inkább kedvük, és ha nagyon nincs kedvük semmihez, akkor ki kell cselezni őket… Volt, hogy tableten hoztam feladatot, akkor persze nem csak az ovisok, de mindenki, aki épp a Tanodában volt, sorban állt, hogy megcsinálhassa.

H.: Van olyan ovis, akiről már meg tudod mondani, hogy esetleg miben ügyesebb, miben tehetséges? Miben szorulnak még fejlesztésre?

Csilla: A Patrik például nagyon jó a memóriajátékokban, de persze ő is fejlesztésre szorul rengeteg területen még. A Bálintot még ösztökélni kell a kitartásban, hogy végigcsinálja a feladatokat, és a beszédhelyességben, hogy egyáltalán meg lehessen érteni, amit mond. A Kevin beszédét is fejleszteni kell még, és mind a háromnál gyakorolni kell a történetmesélést, például, hogy el tudják mesélni pár mondatban, hogy mit csináltak aznap, az már egy szép eredmény lenne.

H.: A tanulásban a nagyobbaknak is szoktál segíteni. Van „bevált” trükköd arra, hogy hogyan motiváld őket?

Csilla: Konkrét módszerem őszintén szólva nincs, mindig rögtönözni kell, hogy az adott pillanatban az adott gyereket rá tudjam bírni a tanulásra. Most például a verstanulásban kell őket motiválni. Az például egy nagyon nagy sikerélmény, amikor meglátnak, és már mutatják is a feladatot, ma is így volt a verssel, ők hívtak oda, hogy gyakoroljunk. Timivel is végig tudtunk tanulni múlt héten, és kitartott, igaz pár krokodilkönnyes hiszti kíséretében, de eszébe se jutott, hogy felálljon és otthagyjon. Múltkor pedig a Milán olvasott fel csakúgy egy mesét szorgalmi gyanánt, amíg a többiek tanultak. Jóérzés, hogy ebben is részt vesznek, és most már velem is szívesen leülnek, az elején még sokszor keresték a kibúvókat. És persze nagyon örültem, amikor megjött a kis Kevin, köszönt, meglátott, és külön köszönt nekem is. Remélem, hogy ez annak is a jele, hogy egyre közelebb kerülök hozzájuk. Nyilván ehhez rendszeresen kell járni, nagyon fontos a jelenlét, mert ez jelentheti a stabilitást az életükben.

H.: Mit gondolsz a Tanodáról? Miben találod jónak, min változtatnál?

Csilla: Nagyon jónak látom a szervezettséget és a következetességet is, hogy amennyire csak tudunk, próbálunk következetesen dolgozni. Ez nagyon fontos, mert persze nevelés is folyik itt. És nagyon jó a sokrétű program is, hogy szociális, kulturális ingerek is érik őket, nagyon fontos a sport, a mozgás is, ez itt mind jelen van.

H.: Mik a jövőbeli elképzeléseid a Tanodában?

Csilla: Mindenképp sokáig szeretnék még itt önkénteskedni, és nagyon élvezem, hogy egyre jobban megismerem a gyerekeket. Azt vettem észre, hogy szép lassan az összes gyerek a szívemhez nő, elég pár mondatot beszélnem velük, és máris ott vannak… Szóval már csak miattuk is, biztosan jövök még!

Tizennegyedik rész

Önkéntes interjúk 7. – Zádori Martina

Akaratlanul is bevonódik az ember érzelmileg” 

Zádori Martina régóta színesíti az Élmény Tár Tanoda csapatát, tele van energiával, ötletekkel, kreativitással. Már az első pillanattól kezdve magabiztosan veszi ki a részét a munkából, mindig kész a felhőtlen játékra és a komoly tanulásra is. 🙂 Reméljük, miután visszatér portugáliai kalandjáról, újra találkozunk vele!

Hanga: Te a szakmai gyakorlatod teljesítése céljából kerültél kapcsolatba a Tanodával. Honnan hallottál rólunk, és miért döntöttél úgy, hogy Nálunk szeretnéd ledolgozni a gyakorlatod?

Martina: A szaktársaimtól hallottam rólatok, közelebbről pedig úgy kerültem kapcsolatba veletek, hogy egy kurzusom teljesítéséhez kellett lebonyolítanunk egy „mini-projektet”, amit a Tanodában csináltunk. Amikor megismerkedtem a gyerekekkel, akkor merült fel bennem, hogy ez a hely és az, amit itt csináltok, mennyire passzol hozzám, ezért szerettem volna jobban megismerni, hogy miként működtök, és hogy én hogyan tudnék bekapcsolódni a munkátokba.

H.: Egyetemi tanulmányaid végeztével, szociális munkásként, is szeretnél majd gyerekekkel foglalkozni?

Martina: Nagyon úgy néz ki, hogy akármilyen komoly döntést hozok, a gyerekekkel való foglalkozás egészen biztosan szerepel a terveim között.

H.: Milyen tapasztalatokat adott neked a Tanoda? Mi az, amiben pozitívan csalódtál (korábbi élményeidhez, elképzeléseidhez képest), mi az, amiben esetleg negatívan?

Martina: Szerintem az egyetemisták ülnek az órán, és mindent szépen elképzelnek arról, hogy miként folynak a kurzuson hallottak a gyakorlatban, aztán egyszer csak belekerülünk egy nehezebb helyzetbe (a Tanoda esetében gondolok a hátrányos helyzetű gyerekekkel való foglalkozásra), és azt vesszük észre, hogy ez teljesen más, mint amit eddig gondoltunk. Nekem nem igazán volt még tapasztalatom ezen a területen, így értek meglepetések, negatívak is, pozitívak is, és annyi mindent tanultam. Például azt, hogy hogyan kezeljek jól bizonyos eseteket, hogy figyeljek arra is, hogy énrólam milyen képet alkotnak a gyerekek, mert nekem akként kell viszonyulnom a reakcióikra, nem lehetek kiszámíthatatlan, mert őnekik pont az ellenkezőjére van szükségük… Én ezt pozitívumként éltem meg, még ha ért egy-két negatív benyomás is, próbáltam belőle minél inkább építkezni.

H.: Mit gondolsz a Tanoda működéséről? Te gyakornokként jóval többet láthattál belőle, mint az önkéntesek többsége, hiszen a szakmai megbeszéléseken is részt vettél… 🙂 Mit tartasz jónak, mi az, amin esetleg változtatnál?

Martina: Sajnos éppen a nehéz helyzetben lévő gyerekeknek nem jut elég figyelem, ők nem kapnak elég segítséget ahhoz, hogy úgy fejlődhessenek, mint a jobb helyzetben levők. Én azt láttam, hogy a Tanodában dolgozók folyamatosan azon vannak, hogy ezt valahogyan kompenzálják, és azt gondolom a működésről, hogy a (főként anyagi) nehézségek ellenére is sikerül jól megszervezni a programokat, foglalkozni a gyerekekkel, ehhez pedig nagyon gratulálok! A külső körülményeken szívesen változtatnék, ami persze nem rajtatok múlik, ilyenek például a megfelelő anyagi támogatottság, a még több elkötelezett ember segítsége, közös munkája…

H.: Hogy nézett ki egy átlagos napod a Tanodában? Milyen programokon/tevékenységeken vettél részt a legszívesebben?

Martina: Megérkeztem, elhoztuk a gyerekeket az iskolából, óvodából, elkezdtünk együtt játszani és azért tanulni is, és hát egy átlagos nap nem maradt el veszekedés, fegyelmezés – amiben még most sem vagyok valami jó – nélkül. Nagyon szerettem társasjátékozni, elképesztő volt szembesülni azzal, hogy nekem esnek le leglassabban a szabályok. 😀 Nagyon szerettem azokat a programokat, amiket a szabadban végeztünk.

H.: Mi az, ami leginkább motivált téged abban, hogy a szakmai gyakorlatod végeztével is nálunk maradj, továbbra is részt vegyél a munkánkban önkéntesként?

Martina: A gyerekekkel való foglalkozás során akarva, akaratlanul is bevonódik az ember érzelmileg, és ezt nehéz csak úgy otthagyni, ez egy folyamat, és csak is lassanként lehet kiszállni belőle, ha egyáltalán ki lehet. Tehát maradtam. Azt éreztem, hogy van értelme annak, hogy elkísérem őket különféle programokra, hogy újra meg újra visszamegyek, és egyre jobban kezdem megismerni és érteni őket, és aszerint fordulok hozzájuk; hogy akivel a gyakorlat alatt nem sikerült közelebbi kapcsolatot kialakítanom, azzal a gyakorlat után sikerült, ez mind motivált. Motiváltak a kollégák is, mert megkedveltem őket, és akartam még együtt dolgozni, mert egyre többet tudhattam meg, és egyre több lettem ezzel én is.

H.: Miért tartod jónak/fontosnak az önkéntességet?

Martina: Szerintem nagyon fontos, hogy egyes tetteinkért ne várjunk jutalmat, mert a cselekedetnek önmagában is értéknek kell lennie, és minden embernek meg kellene tapasztalnia azt, hogy jutalom nélkül is jó érzést váltson ki az, hogy jót cselekszik. Az önkéntesség során ezt könnyen meg lehet tapasztalni.

H.: Van-e meghatározó élményed, emléked, ami a Tanodához kötődik, mi az?

Martina: Egy meghatározó élmény volt, hogy elmentünk egy társasjáték és foci versenyre vonattal Pestre, ahová azokkal a gyerekekkel mentem, akiket a Tanodában megismertem: akit mindig szótlannak ismertem, ugyanolyan szótlan volt akkor is, akit nevetgélősnek, ugyanúgy nevetgélt aznap is… Mégis hazafele a legtöbbjüket másként láttam, mintha megváltoztak volna. Versenyeket nyertek aznap, lógott arany-, ezüstérem a nyakukba, jutalom társasjátékokat kaptak, amikkel a vonaton közösen játszottak, értettek, tudtak mindent, hogyan működik, pedig a verseny közben volt olyan is, aki elsőre nem is ismerte, hogyan kell játszani az egyik játékkal. Hát ezért is jártam vissza újra, hogy segítsek abban, hogy egy másik programról megint ugyanilyen sikerélményekkel és önbizalommal jöjjenek haza, mint akkor Pestről.

H.: Most az Erasmus program keretein belül Portugáliában vagy önkéntes, erről is mesélj kicsit! 🙂

Martina: Portugáliában egy magán óvodában vagyok önkéntes, ahol 10-15 gyerekkel (6 hónapostól 6 éves korig) foglalkozunk 6-an, 7-en felnőttek, és igen más elképzelés szerint bánunk a gyerekekkel, mint például egy magyar állami óvodában az óvónők. Onnan lehet érezni a különbséget, hogy míg egy magyar óvodában rugalmatlan szabályokhoz kell alkalmazkodniuk a gyerekeknek (pl. 10-kor tízórai, délben evés, majd alvás, mindenki egyszerre játszik a teremben, majd mindenki egyszerre megy ki az udvarra… stb.), addig itt a gyerekek szükségletei alkotják a viszonylag rugalmatlan szabályokat. Persze itt is vannak olyan dolgok, amiket be kell tartani, nem szabad bántani a másikat, csendben kell játszani, ha a másik gyerek alszik, össze kell pakolni a játékokat, ha végeztek, és így tovább. Viszont a gyerek akkor megy ki az udvarra, amikor akar, ha nem éhes, ehet akkor, amikor majd megéhezik, ha nem tud aludni, akkor visszamehet játszani. Először furcsa volt megszokni, hogy nem a jól berögzült nevelési módszereket alkalmazzuk, de egy idő után én is tudtam bánni ezzel az ún. szabadsággal. Az alapítvány módszere pedig azon alapszik, hogy a legfontosabb egy ilyen kisgyerek életében, hogy kipróbálhassa magát, hogy önmaga jöhessen rá, mik a határai, hogy magától tudjon dönteni és lehetőleg ne bizonytalanodjon el a döntései során. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy minden óvodának így kellene működnie, nyilván a különböző intézmények kapacitásától függ az is, hogy milyen mértékben tudnak minden egyes gyerekre külön figyelmet fordítani, de elég jó ötletnek tartom ezt az alternatívát, és nagyon szeretek eszerint dolgozni.

H.: Ugye, ha hazajössz, megint látunk majd a Tanodában?! 😉

Martina: MÉG SZÉP!!! 🙂

12465958_1084457154900886_4275081967194875833_o

Tizenharmadik rész

Önkéntes Interjúk 6. – Undi Kata

Sokkal többet kapunk vissza, mint amennyit adunk…

Kata február óta jár hozzánk a Tanodába, ő maga keresett meg bennünket, hogy régóta keres olyan helyet, ahol önkénteskedhet az iskola mellett – nem, az IKSZ-es órái már rég összejöttek…. Rögtön az első alkalommal egy szatyornyi tankönyvvel és tudományos ismeretterjesztő magazinnal állított be hozzánk! Az érettségi mellett sajnos ritkábban látjuk, de reméljük, hogy a jövőben számíthatunk még rá!

Hanga: Honnan hallottál a Tanodáról, mióta önkénteskedsz nálunk?

Kata: A gimnáziumnak ahova járok van egy csoportja a facebookon, ahol a Tanárnő mindig posztolja, hogy hol lehet megcsinálni a kötelező 50 órás közösségi szolgálatot, és én ebben a csoportban olvastam a Tanodáról. Már régóta szerettem volna önkéntesként részt venni valahol, így annak ellenére, hogy már megvolt az 50 órám, február eleje óta járok a Tanodába.

H.: Mi motivált arra, hogy a Tanodában önkénteskedj? A szabadidő hasznos eltöltésén túl, látsz-e benne szakmai fejlődési lehetőséget, fontos-e számodra, hogy legyen?

Kata: Nagyon szeretem a gyerekeket és segíteni is szeretek, illetve játszani. Szóval egyértelmű volt, hogy a Tanoda erre a legjobb hely. Sok mindent tanultam a Tanodában, arról, hogy hogyan kell bánni a gyerekkel, bár a közös hangot mindig megtaláltam velük eddig is. Mivel én idén érettségizek, nem tudtam olyan rendszerességgel járni, mint ahogy szerettem volna. Ezt nagyon sajnálom, és így nem is tudtam olyan szinten részt venni a Tanoda munkájában, mint ahogy azt terveztem. Jó lett volna, ha előbb rátalálok a Tanodára…

H.: Mi volt az első benyomásod a Tanodában? Változott azóta?

Kata: Az első benyomásom nagyon pozitív volt. Mindenki nagyon kedves, vidám a hangulat. Ha úgy mentem be, hogy épp rossz passzban voltam, akkor amint beléptem az ajtón ez elmúlt. Persze a gyerekek néha veszekednek egymással, vagy épp nem fogadnak szót és akkor rájuk kell szólni kicsit hangosabban, de ez teljesen természetes.

H.: Mit gondolsz a Tanoda működéséről? Mi az, ami szerinted a legjobb benne, mit változtatnál rajta?

Kata: Nagyon jó, hogy vannak különböző műhelyek, hogy a gyerekek mannákat gyűjthetnek. Jó, hogy a mentorok különböző programokat szerveznek a gyerekeknek, így ők eljuthatnak olyan helyekre is ahova, amúgy nem valószínű. Én fontosnak tartanám, hogy mindennap nyitva legyen a Tanoda, hogy az iskola után értelmesen tölthessék el az időt, még ha nem is a házi feladat elkészítésével, hanem játékos tanulással, beszélgetésekkel, amivel tágítható a látókörük. Illetve jó lenne, ha lennének kisebb termek, ahol kis csoportokban lehetne tanulni, játszani a gyerekekkel, mert akkor nem terelnék el egymás figyelmet annyira.

Hanga: Hogy néz ki egy napod a Tanodában, milyen tevékenységekbe szoktál bekapcsolódni?

Kata: . A Tanodában mikor megérkeznek a gyerekek, akkor leülünk tanulni, házi feladatot készíteni. Amint kész vagyunk mindennel, jöhet a játék, közben az uzsonna majd megint a játék.

H.: Mi a legnehezebb az önkénteskedésben, mit tanultál, tapasztaltál?

Kata: Nekem ami a legnehezebb volt, az az volt, hogy megint szembesültem azzal, hogy mennyien élnek nagyon rossz körülmények között.

H.: Van-e olyan, a Tanodával kapcsolatos, élményed, amire szívesen emlékszel vissza, motivál a munkában? Meséld el!

Kata: A legelső alkalommal, mikor a Tanodában jártam, épp egy játékot tanítottak nekem a gyerekek, mikor megérkeztek az ovisok, és az egyik kisfiú odaszaladt hozzám megkérdezte a nevemet, bemutatkozott majd ő is megölelt. Ezt az élményt sose fogom elfelejteni.

H.: Miért tartod jó dolognak az önkénteskedést, kiknek ajánlanád, hogy próbálják ki magukat a Tanodában?

Kata: Az önkénteskedést mindenkinek csak ajánlani tudom, mert sokszor mi sokkal többet kapunk vissza, mint amennyit adunk. Egy kicsit jobbá tehetjük a világot. A Tanodát azoknak ajánlanám, akik szeretik a gyerekeket és valami hasznossal szeretnék eltölteni a szabadidejüket.

Tizenkettedik rész

Önkéntes Interjúk 5. – Steinkovics Réka

„Fontos a türelem”

Réka majdnem egy éve önkénteskedik nálunk, jön, amikor csak tud, edzés előtt, után, dolgozatidőszak alatt, nyári szünetben…. mindig rengeteg energiával, jókedvvel. Örülünk, hogy tagja a csapatnak!

Hanga: Honnan hallottál a Tanodáról, mióta önkénteskedsz nálunk?

Réka: A tanodáról az egyik franciás fesztivál alatt hallottam, és rá egy évre kezdtem el, azt hiszem egy éve kevés kimaradásokkal.

H.: Mi motivált arra, hogy a Tanodában önkénteskedj? A szabadidő hasznos eltöltésén túl, látsz-e benne szakmai fejlődési lehetőséget, fontos-e számodra, hogy legyen?

Réka: Motivációként az számított nálam, hogy a jövőmben fontos szerepet játszik a gyerek törődése és gondozása.

H.: Mi volt az első benyomásod a Tanodában? Változott azóta?

Réka: Az első benyomásom az volt, hogy barátságos kis hely és továbbra is ez a véleményem. Nagyon szeretek oda járni, csak sajnos kevés időm van.

H.: Mit gondolsz a Tanoda működéséről? Mi az, ami szerinted a legjobb benne, mit változtatnál rajta?

Réka: A tanoda jól működik és jelen pillanatban semmit se változtatnék, mert már a kapcsolattartás is könnyebb. Sokat segít, hogy minden héten kiírod, hogy kik a sorosok.

H.: Hogy néz ki egy napod a Tanodában, milyen tevékenységekbe szoktál bekapcsolódni?

Réka: Bármiben segítek a gyerekeknek, amiben csak kérik. Gyakran tanulok velük, vagy társasozunk.

H.: Mi a legnehezebb az önkénteskedésben, mit tanultál, tapasztaltál?

Réka: A legnehezebb türelmesnek lenni, ha valamit többször kell elmondani, és nehéz megértetni magad a gyerekekkel, ha olyan napjuk van. Fontos a türelem.

H.: Van-e olyan, a Tanodával kapcsolatos, élményed, amire szívesen emlékszel vissza, motivál a munkában? Meséld el!

Réka: Egyelőre nem tudnék ilyen dogokat felsorolni. Esetleg, hogy kötöttem új barátságokat.

H.: Miért tartod jó dolognak az önkénteskedést, kiknek ajánlanád, hogy próbálják ki magukat a Tanodában?

Réka: Azoknak mindenképp, akik későbbiekben gyerekekkel szeretnének foglalkozni. Jó dolognak tartom, mert így megismerkedhetsz több féle helyzettel és a későbbiekben könnyebben tudod majd kezelni.

steinkovitsréka

Tizenegyedik rész

Önkéntes Interjúk 4. – Füvesi Luca

„Itt a közösség is nagyon támogató”

Luca is február óta önkénteskedik nálunk, védjegye az isten muffin, minden alkalomra hoz egy dobozzal… A gyerekek nem véletlenül szeretik, szinte azonnal megtalálta velük a közös hangot, és mindig benne van a játékban, éppúgy mint a tanulásban. Köszönjük a rengeteg segítséget!

Hanga: Mióta önkénteskedsz a Tanodában?

Luca: Idén februárban kezdtem el, amikor meg lett hirdetve az önkéntes bevezető program, amikor két alkalommal megismerkedhettünk a Tanoda életével, mióta van, kik járnak ide, mi lenne a mi feladatunk.

H.: Mi motivált arra, hogy a Tanodában önkénteskedj? A szabadidő hasznos eltöltésén túl, látsz-e benne szakmai fejlődési lehetőséget, fontos-e számodra, hogy legyen?

Luca: Én szakmai fejlődést is láttam benne, meg nagyon szeretem a gyerekeket is, és már többször gondoltam rá, hogy valahova elmennék önkénteskedni. Így magamat is kipróbálhatom, nem csak szakmailag, hanem egyébként is.

H.: Úgy érzed, hogy hasznos kiegészítés az egyetemi tanulmányaidhoz?

Luca: Szerintem igen, pszichológia szakon tanulok, sok gyakorlati dolgot látok itt…

H.: Szóval vannak olyan terveid, hogy a jövőben is gyerekekkel foglalkoznál?

Luca: Igen, erősen gondolkodom rajta, hogy gyerekpszichológusnak tanuljak tovább.

H.: Hogy érzed, megtaláltad a helyedet a tanodában, sikerült beilleszkedni?

Luca: Én úgy érzem, hogy sikerült megtalálni a helyem. Mostanában sajnos a vizsgaidőszak miatt kevesebbet tudtam járni, mert az utolsó héten is ZH-kat írtunk, most pedig hátom hete folyamatosan vizsgázunk, de a nyáron is szeretnék járni, amikor az időm engedi. Jól érzem magam itt…

H.: Mit gondolsz a Tanoda működéséről? Mi az, ami szerinted a legjobb benne, mit változtatnál rajta?

Luca: Szerintem lehetőségeihez képest nagyon jól működik. Nekem nagyon tetszik, amit képvisel, ahogy a gyerekekkel foglalkozunk. Majdnem minden délután tudnak jönni, a házi feladatban segítünk nekik, tanulunk velük, fejlesztjük őket… de persze van játék is, hogy kicsit kikapcsolódjanak…

H.: A gyerekekkel hogy jössz ki? Sikerült megtalálni a közös hangot?

Luca: Én úgy érzem, hogy jól meg tudom találni a közös hangot a gyerekekkel, nem csak itt, hanem a magánéletemben is.

H.: Van-e olyan, a Tanodával kapcsolatos, élményed, amire szívesen emlékszel vissza, motivál a munkában?

Luca: Sok pozitív élményem volt, a Farsang például nagyon tetszett, nagyon aranyosak voltak a gyerekek, ahogy beöltöztek, mindennek örültek, megpróbáltak minden feladatban maximálisan részt venni… De nekem már az is hatalmas élmény, amikor megkapom, hogy az egyik gyerekkel üljek le tanulni, vagy ezt és ezt a feladatot meg kell csinálni, és akár péntek délután is rá lehet őket venni, hogy csináljuk meg őket közösen.

H.: Mit gondolsz magáról az önkénteskedésről?

Luca: Én például amúgy is segítőkésznek érzem magam minden helyzetben, nagyon szeretek is segíteni másokon, és ezért „hálát” sem várok el… ez az önzetlen hozzáállás szerintem nagyon fontos, nem árt gyakorolni…

H.: Kiknek ajánlanád, hogy próbálják ki magukat a Tanodában önkéntesként?

Luca: Szerintem csak annyi kell hozzá, hogy akarja ezt csinálni, mert aki úgy érzi, hogy el akar jönni egy ilyen Tanodába, és foglalkozni szeretne a gyerekkel, az lehet hogy kisebb-nagyobb buktatókkal, vagy eleinte nehézségekkel (nyilván vannak nehezebb napok, könnyebb napok) de sikerülni fog neki. Itt a közösség is nagyon támogató, a mentorok részéről is maximális támogatást kapunk, úgyhogy én bárkinek ajánlanám!

FuvesiLuca

Tizenegyedik rész

Önkéntes Interjúk 3. – Tárnoky Kata

„Itt a gyerekek mindent megköszönnek”

Kata nyár óta önkénteskedik nálunk, azóta rég betelelt az IKSZ-es naplója, összejött a kötelező 50 óra, Kata azonban továbbra is, sőt, egyre nagyobb lelkesedéssel vesz részt a Tanoda életében. A gyerekek életében is meghatározó szereplő lett, ha belép a Tanodába, máris rajta csimpaszkodnak, játékot, közös tanulást, újabb kalandot „követelnek”. Kata gyorsan leteszi a táskáját, és már kötelességtudóan veszi elő a társast, indulhat a nap… Kata a Kistestvér – Nagytestvér projektbe is bekapcsolódott, Atosz párja. Nagyon köszönjük neki a rengeteg segítséget, odaadást, kreatív energiát!

Hanga: Mióta önkénteskedsz a Tanodában?

Kata: A Tanodában nyár óta, de az előtte levő télen már voltam kint a Széchenyi téren is egy gyerekfoglalkozáson, amit az Adventi Vásár ideje alatt csináltunk.

H.: Önkénteskedtél előtte már más helyeken is?

Kata: Egyszer voltam Pécsbányán a közösségi házban kézműves foglalkozást tartani egy projekt keretein belül.

H.: Honnan hallottál a Tanodáról?

Kata: Körző Kálmánné tanárnőtől, ő a közösségi szolgálat koordináló tanár az iskolában [Kodály Zoltán Gimnázium], és ő hirdette a lehetőséget.

H.: És miért döntöttél úgy, hogy belevágsz, és nálunk fogsz önkénteskedni?

Kata: Mindig is szerettem gyerekekkel foglalkozni, és szerettem volna kipróbálni magam ilyen keretek között is.

H.: Mik a tapasztalataid, bejött?

Kata: Igen, mindenképp! Először óvodába akartam menni, de ott nagyon fura volt, a gyerekek elvártak dolgokat; itt viszont teljesen más, örülnek, ha látnak, ha foglalkozol velük.  Teljesen más érzés – sokkal jobb…

H.: Miben más a Tanoda, mint egy átlagos napközi, vagy óvoda?

Kata: Itt hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkoztok/foglalkozunk, akik sokkal hálásabbak, mint az „átlagos” gyerekek. Meg itt mást is megismerek, mert egy óvodába, ha bemegyek, ott kicsi gyerekek vannak, akik többségében hisztisek (nem tudom miért, de tényleg ezt láttam…) olyan dolgokat várnak el, amiket én nem biztos, hogy meg tudok adni, és nem is mindig köszönik meg… itt a gyerekek mindent megköszönnek. Ráadásul itt sokkal érdekesebb programok vannak, amik engem is jobban érdekelnek.

H.: Mi motivál leginkább az önkénteskedésben, az hogy hasznosan töltöd el a szabadidődet, vagy inkább szakmai fejlődést látsz benne?

Kata: Is. Az, hogy hasznosan eltöltöm a szabadidőmet, hogy nekem is nagyon sokat segít, hogy ilyen helyen vagyok, feltölt energiával, meg minden… és lehet, hogy segíteni fog abban is, sőt biztos, ha mondjuk szakmát akarok választani, akkor már lesz valamilyen szintű tapasztalatom.

H.: Van ilyen terved, hogy esetleg ebben az irányban tanulnál tovább, vagy választanál szakmát?

Kata: Igen, amióta itt vagyok. (nevet)

H.: Szóval tulajdonképpen itt fogalmazódott meg benned?

Kata: Igen… Előtte azt se tudtam, hogy mi az az önkéntes, vagy mentor, soha nem találkoztam még ilyen dolgokkal… na, azért az X faktorban igen… (nevet). Szóval igen, mindenképp szeretnék gyerekekkel foglalkozni, olyanokkal akik tényleg rászorulnak a segítségre, szegények, vagy hátrányos helyzetűek… nem olyanokkal, akiknek alapból minden megadatott, akkor nem érzeném, hogy számít a munkám, a jelenlétem…

H.: Milyennek látod a Tanoda működését? Mi az, ami jó, mi az, amin szerinted még lehetne változtatni, csiszolni rajta?

kata: Nekem csak pozitív benyomásaim vannak: szervezett, vannak felnőttek, akik lelkiismeretesen csinálják, a gyerekek problémáit is jól kezelik, ha például rosszak, azt is meg tudják velük normálisan beszélni, szóval itt tényleg nem úgy van, hogy az egyik gyerek a végletekig hülyíti a másikat, hanem van egy határ, amit ők is ismernek. Nagyon jó, hogy ez ilyen világosan meg van határozva. Olyat konkrétan nem tudok mondani, amiben fejlődnie kéne, mert folyamatosan fejlődik, folyamatosan új dolgok vannak/lesznek.

H.: Hogy látod ebben az önkéntesek szerepét? Te, mint önkéntes, mit tudsz hozzátenni?

Kata: Hát én nagyon remélem, hogy sok mindent hozzátettem (nevet)… Most ugye van három mentor, és ők persze nem tudnak minden gyerekre külön-külön odafigyelni, mert sok gyerek van, és egyszerre ők sem tudnak 8 helyen lenni. Remélem, hogy ebben tudunk segíteni, szóval a tanulásnál például a mi segítségünkkel egy gyerekre több figyelem juthat.

H.: Hogy néz ki egy napod a Tanodában?

Kata: Megjövök, megvárom, amíg megérkeznek a gyerekek, vagy átmegyünk értük a suliba, ezt a részt nagyon szeretem… Utána tanulunk, abban segítek, aztán játék, társas, vagy külön egy gyerekkel beszélgetünk valamiről, így is több mindent megtudok róluk, de játék közben is akár.

H.: Vannak olyan nagyon jó élményeid, esetleg rosszak,  amiket szívesen elmesélnél?

Kata: Nagyon rossz élményem nincs, még az Imis esetet is úgy fogtam fel [az egyik idősebb gyerek többször beszélt csúnyán az önkéntesekkel], hogy örülök, hogy jól tudtam kezelni, és büszke voltam magamra. Nagyon örültem annak, amikor Bence hármast kapott kémiából, miután együtt tanultunk a dolgozatra. Azóta sajnos nem nagyon találkozom vele, vagy ha igen, tanulásra akkor sem lehet rávenni…  Nagyon jó élmény volt az is, amikor a gyerekek megjegyezték a nevemet, meg néha, amikor megyek a suliba, és összefutunk az utcán, mindig köszönnek, és látom az arcukon, hogy örülnek, hogy látnak, és ez nagyon jó…

H.: Miért tartod fontosnak az önkénteskedést?

Kata: Azért, mert borzalmasan a pénz világában élünk, és így talán az emberek is rájönnek, hogy nem minden a pénz… Nagyon sok tapasztalatot, és jó élményt is lehet vele szerezni, és tökmindegy hol önkénteskedünk, szerintem nagyon sok embert lehet megismerni közben, és akkor barátságok szövődnek, vagy akár több is… és ez így jó.

TarnokyKata

Tizedik rész

Önkéntes Interjúk 2. – Füsti Molnár Enikő

„Kezdem érezni, hogy befogadnak a gyerekek”

Enikő nem régóta önkénteskedik nálunk, de máris nagyon megszerettük, hatalmas lelkesedéssel és odaadással vesz részt a Tanoda életében! Reméljük, még sokáig dolgozhatunk vele együtt!

Hanga: Mióta önkénteskedsz a Tanodában?

Enikő: Február óta, ami kb 3 hónap…

H: Honnan hallottál a Tanodáról?

Enikő: Úgy hallottam a Tanodáról, hogy még tanév elején bejöttél az egyetemre, és tartottál egy előadást róla. Már akkor feliratkoztam, és pár hónap múlva jött is egy email, hogy lehetne jönni, és akkor eljöttem.

H: Miért szerettél volna jönni, mit láttál a Tanodába? Hogy itt hasznosan töltheted el a szabadidődet, vagy inkább szakmai fejlődést láttál benne?

Enikő: Is-is, bevallom őszintén, mert nekünk mondták, hogy pszichológus hallgatóként érdemes kipróbálnunk az önkénteskedést, mert fejleszt szociális képességeket, és szélesíti az ember látókörét. Én nagyon keresgéltem a lehetőségeket, de nem igazán találtam olyat, ami hozzám közel állt volna hozzám… Pont időben jöttél, ez nagyon megtetszett. Szóval ezért,  meg én tényleg szeretem ezeket az önkéntes dolgokat, régebben is csináltam már .. Gyerekekkel nem foglalkoztam még, ezért kíváncsi voltam, hogy ez milyen lehet.

H: Hogy érzed, most megtaláltad a helyed?

Enikő: Igen, nekem tetszik! Sajnos nem tudok olyan sűrűn jönni, mint ahogy szeretnék, mert furán van az órarendem, de azért élvezem,. és szeretném is folytatni!

H: Hogy néz ki egy nap általában a Tanodában? Mi az, amit leginkább szeretsz csinálni… vagy nem szeretsz?

Enikő: Hát megjövök, amikor megjövök – ez elég változó, hogy mikor érek ide – és megpróbálok becsatlakozni abba, ami éppen folyik, vagy tanulok a gyerekekkel. Szeretem, ha sikerül megtalálni a közös hangot, mert néha persze nem, amikor sikerül olyan gyerekhez odaülnöm, aki nem nagyon akar velem semmit se csinálni… Akkor nehezebb, de amúgy, ha sikerül, akkor azt nagyon élvezem, mert olyan érzés, mintha tényleg haladnánk… (nevet)

A játékokat is nagyon szeretem, általában a társasjáték műhelybe szoktam becsatlakozni, bár elég béna vagyok, nagyon lassan fogom fel, a gyerekek általában simán megvernek, meg néha kicsit át is vernek a szabályokat illetően (nevet), de élvezem.

H: Miért érzed fontosnak az önkénteskedést? Akár nem csak itt a tanodában, hanem  úgy általában…

Enikő: Szerintem, ha valakinek megvan a lehetősége, hogy segítsen olyanoknak, akiknek szüksége van rá, akkor vétek ezt a lehetőséget hagyni elveszni, akár időben, képességben. Igazából, nem hogy nem kerül semmibe, még fel is tölti az embert, ad egy pluszt, jó érzést…. Nekem is megéri – aki önkénteskedik – meg tényleg, ez egy hasznosítható tudás és energia, amit ilyenkor az ember „beleöl”.

H: Vannak olyan gondolataid, hogy azt amit itt tanulsz, vagy tapasztalsz, azt majd a jövőben hasznosítsd, esetleg ilyen terülten dolgoznál, vagy tanulnál tovább?

Enikő: Vannak, én pszichológiát tanulok, és eleve érdekel a fejlődéslélektan, tehát hogy a gyerekek hogyan  „működnek”, úgyhogy ebből a szempontból ez biztos, hogy nagyon jó tapasztalat is! Meg jó ezt a területet így, ebből a szemszögből, megismerni, mert én szeretnék – legalábbis gondolkodom azon – hogy valamilyen szociális területen, gyermekvédelemben, vagy hasonló területen helyezkednék el.

H: Van valami jó élményed a Tanodából, amire szívesen gondolsz vissza?

Enikő: Igazából… nem tudom, egész sok… (nevet). Amikor azt kezdtem érezni, hogy befogadnak a gyerekek, már tudják a nevemet, vagy kifejezetten hozzám jönnek oda valamivel… ez még ritka, mert nem vagyok itt olyan régóta, de azok a pillanatok, amikor nyitnak felém, na azok a jó érzések…

füstimolnárenikő

Kilencedik rész

Önkéntes Interjúk 1. – Csapláros Niki

„Ha kihagyok egy napot, érzem a hiányát!” 

Niki ősz óta önkénteskedik a Tanodában, az egyik legkitartóbb, leglelkesebb önkéntesünk, minden héten nálunk van, csak a vizsgaidőszakban tűnik el (egy icipicit), de ez igazán megbocsátható… J Niki a Kistestvér-Nagytestvér projektben is részt vesz, Szinti párja. Imádja a gyerekeket, és ők is őt, amint belép a Tanodába, rajta csimpaszkodik az összes óvodás, kezükben kifestőkkel, kirakós játékkal, hatalmas mosollyal az arcukon. „Nikiii, játszunk!” – és Niki már benne is van nyakig a buliban…. Köszönjük neki a rengeteg szép élményt!

Hanga: Mióta önkénteskedsz a Tanodában?

Niki: Ha jól emlékszem, akkor múlt év ősz óta, szeptember vagy október lehetett, amikor lehetett már jönni, azóta…

H: Honnan hallottál a Tanodáról?

Niki: Az egyetemen tanulok szocmunka szakon, és Mesivel {a Tanoda egyik mentora} van egy közös kurzusunk. A szünetben beszélgettünk róla, hogy ő itt dolgozik már régóta, én meg mondtam, hogy otthon, ahol lakom, a Caritas nyári táborában szoktam önkénteskedni. Mondta, hogy ha van kedvem, jöjjek el megnézni, aztán elmentem a Csinosba az önkéntes toborzóra is, és akkor végül is ott véglegesedett, hogy jövök.

H: És hogy érzed, jó döntés volt?

Niki: Abszolút! Egyfajta lelki felüdülést ad ez az egész, tényleg feltöltődöm, amikor idejövök, és általában csak akkor hagyom ki, ha tényleg olyan dolog van, ami halaszthatatlan, mert nekem ez a plusz, amit itt kapok a Tanodában a gyerekektől meg a mentoroktól,  az nekem kell, mert anélkül nem lennék teljes, úgy érzem. Volt, hogy baromi rossz napom volt, semmi se jött össze, aztán eljöttem délután a Tanodába, és mire hazaértem kitörlődött minden rossz, úgy feküdtem le, hogy ez egy igazán jó kis nap volt… Ha kihagyok egy napot, érzem a hiányát!

H: Mi motivál leginkább? Az hogy itt „kiteljesedsz”, jól érzed magad a szabadidődben, vagy egyfajta szakmai fejlődést is látsz benne?

Niki: Leginkább az, hogy megismertem ezt a világot, a gyerekek világát, hogy segíthetek nekik, és hogy láthatom azt, hogy az én segítségem is hozzátesz az ő fejlődésükhöz. A szakmai részt inkább azok az információk jelentik, amiket kapok/látok, de a gyakorlatban inkább az, hogy megismertem az ő életüket, és segíthetek nekik.

H: És mit gondolsz a Tanodáról, mint helyről, a működéséről?

Niki: Én nagyon szeretnék ide járni, úgyhogy igazából rosszat nem is tudok mondani… Szerintem jó helyen van itt az óvoda és az iskola mellett, szerintem tökéletes választás, közel is van, meg ha már nagyobbak a gyerekek, egyedül is át tudnak jönni. Ráadásul ez tényleg egy olyan környék, ahol szükség van egy ilyen Tanodára.

H: Hogy néz ki itt egy napod, mit szoktál csinálni a gyerekekkel?

Niki: Én mindig szerdán jövök, mert a héten csak akkor érek rá, négytől fél 6/6-ig, de van, amikor végig tudok maradni. Általában én foglalkozom az óvodásokkal meg az alsósokkal. Mindig a mentorok jelölik ki a feladatot, az irányvonalat, hogy nagyjából mit kell gyakorolni, és van amikor rám bízzák, hogy  válasszuk ki a feladatokat, vagy a játékokat. Ez ötig tart, utána uzsonna van, aztán vannak a műhelyek. Amiken én részt vettem, az az élménypedagógia volt, a sport – ami könnyebb volt, nem a focin (nevet), azon azért nem… – meg a társasjátékokba is be szoktam kapcsolódni.

csaplárosniki

Nyolcadik rész

Egyetemista önkéntesek felkészítő képzése 2.

A képzés második részében a Mentortársast próbáltuk ki, ami jó hosszúra nyúlt, hiszen végigbeszélgettük, meséltünk a helyi viszonyokról, arról, hogy működik nálunk a mentorrendszer, milyen személyes példákat tudunk felhozni a játékban előforduló szituációkra. A beszélgetés és a játék egyaránt izgalmas volt, a diákok rengeteget kérdeztek, nem féltek vitába szállni velünk/egymással, ha egy-egy kérdésben eltért a véleményük, vagy más példákkal találkoztak. Őszintén beszéltek a saját életükről is, szívesen hoztak saját iskolai élményeikből (sikerek/kudarcok) példát, elmesélték, ők milyen akadályokba ütköztek, mi jelentette számukra a továbblépést (barátok segítsége, egy-egy motiváló, lelkes pedagógus „felkarolása”). Közben újak is érkeztek, aki az óráik miatt nem tudtak korábban csatlakozni, ők külön játszottak, beszélgettek az egyik mentorral, aki a Tanoda bemutatásán túl szintén gyakorlati kérdésekre terelte a szót, beszélgettek a Tanodába járó gyerekek életkörülményeiről, a kiugrási lehetőségekről, a segítségnyújtás módjairól.

Második alkalommal két új lány is csatlakozott a csoporthoz. Erre az alkalomra tartogattuk a módszertanok bemutatását, hasonlóan a középiskolás önkéntesek továbbképzéséhez, velük is játszottunk az általunk használt játékokkal/fejlesztő eszközökkel. Részletesen meséltünk nekik a műhelyek fejlesztő céljairól, illetve hogy milyen fejlődést figyeltünk meg a gyerekeknél a több éves munka során, melyik műhely, melyik korcsoportnál „válik be” leginkább. A második találkozó elején cetlikre írhatták fel elvárásaikat és félelmeiket a Tanodában való önkénteskedéssel kapcsolatban, majd ezeket megoszthatták, megbeszélhették egymással. A foglalkozás végén az egyéni céljaikat írhatták fel ugyanezzel a módszerrel. Jó volt látni, milyen komolyan, lelkesedéssel vágnak bele az önkéntes munkában, hogy felismerték benne a fejlődési, tapasztalatszerzési lehetőséget, illetve látják a Tanoda munkájának fontosságát, és szívesen részt vennének benne. Mindkét alkalom jó hangulatban telt, vidám, kreatív csapat jött össze, akik reményeink szerint még sokáig fogják segíteni a munkánkat, és teljes értékű tagja lehetnek majd a Tanoda közösségének!

Hetedik rész

Egyetemista önkéntesek felkészítő képzése 1.

Október végén több alkalommal tartottunk előadást a Pécsi Tudományegyetem pszichológia és szabad bölcsészet szakán, hogy hirdessük a Tanodában végezhető önkéntes tevékenységeket, a Kistestvér-Nagytestvér projektben való részvételt. Beszéltünk arról, hogy a Tanoda remek gyakorlati hely lehet, nem csak azok számára, akik pedagógusi pályán gondolkodnak, de azok száméra is, akiket érdekel a neveléstudomány, az alternatív oktatás (élménypedagógia, drámapedagógia), akik szeretnének gyerekekkel foglalkozni, vagy szociális szférában elhelyezkedni, hátrányos helyzetű gyerekeket és családokat segíteni. Sokan jelentkeztek, hogy érdekli őket a Tanoda munkája és részt vennének egy felkészítő képzésen, az önkéntesek nagy száma miatt azonban úgy döntöttünk, felkészítő képzést csak február elején, az első vizsgaidőszakot követően tartunk. Január közepén vettük fel a kapcsolatot a jelentkezőkkel, végül 14-en jöttek el a képzésre. Egy nagyon jó kis csapat jött össze, akik nagy lelkesedéssel, tanulni akarással érkeztek a felkészítőre.

Az első alkalmat az ismerkedésnek és a Tanoda bemutatásának szenteltük. Mivel az eltérő órarendek miatt nem tudott mindenki ugyanabban az időpontban érkezni, kötetlen beszélgetéssel, videó nézéssel indítottunk, majd a diákoknak egy általunk összeállított kérdéssorra kellet megkeresniük a választ a Tanodában (a válaszok kitalálhatóak voltak a videóban látottakból, illetve a falon kihelyezett képekből, táblázatokból, a könyvespolcok tartalmából…). Ezután rövid élménypedagógiás „bemelegítést” tartottunk nekik, körbeállva játszottunk, és közben Mesi, az élménypedagógia műhely felelőse, mesélt nekik a foglalkozások menetéről, céljáról. Azt is elmagyarázta, pontosan mit fejleszt az általunk kipróbált gyakorlat, milyen fejlődést lehet elérni vele a gyerekeknél.

Hatodik rész

Önkéntes megbeszélés és módszertani továbbképzés 2.

A megbeszélést követte a módszertani képzés. A mentorok először arról meséltek az önkénteseknek, melyik műhely pontosan mit fejleszt, miért van rá szükség. Bár az önkéntesek már jó ideje vesznek részt ezeken a műhelyeken, ez a rövid bemutató segített nekik, hogy elméleti síkon is elhelyezhessék a foglalkozások mibenlétét, teljesebb képet kapjanak a műhelymunka hatásairól a gyerekek fejlődősére.

Ezt követően közösen játszottunk azokkal az eszközökkel, játékokkal, melyeket a tanulás során használunk/használhatnak. Bemutattuk a logikai, számolást (összeadás, kivonás, szorzás, osztás) gyakorló eszközöket, játszottunk a kártyákkal, dobókockákkal, pálcikákkal stb… Majd kipróbáltuk a szövegértéses játékokat, a Dixit-et, valamint a Dixit kártyák felhasználásával levezethető számtalan asszociációs, történetmesélős feladatot. Megmutattuk nekik, hogyan tanítottuk meg az évszakok váltakozását, a hónapok jellemzőit (jellemző gyümölcs, növény, időjárás, kapcsolódó ünnepek stb.) kártyák segítségével, valamint a „lapozgató” elnevezésű eszköz elkészítését, és felhasználásának módjait.

A diákok nagyon élvezték a közös játékot, és annak ellenére, hogy rengeteg módszer bemutatását próbáltuk besűríteni a kis időbe, úgy éreztük, sikerült átadni nekik a legfontosabb információkat, így a jövőben ők is bátrabban nyúlnak majd ezekhez a játékokhoz.

Ötödik rész

Önkéntes megbeszélés és módszertani továbbképzés 1.

Január 27-én ismét önkéntes megbeszélést tartottunk, ezúttal módszertani képzéssel összekötve. Ezt azért tartottuk fontosnak, mert bár a diákok többsége hónapok óta rendszeresen jár hozzánk, a készség- és képességfejlesztő foglalkozásokon eddig csak megfigyelőként/segítőként tudtak részt venni, nem volt alkalmuk behatóan megismerkedni az általunk használt módszerekkel, fejlesztő játékokkal, eszközökkel, így nem is tudták őket teljes biztonsággal használni a gyerekekkel való tanulás során.

A találkozó első részében az elmúlt pár hónap tapasztalatait oszthatták meg at önkéntesek egymással és velünk. Beszélgettünk a kistestvér-nagytestvér projekt élményeiről, ki hogyan éli meg a szorosabb kapcsolat kialakulását a gyerekekkel, mennyire látják hatását a mindennapi közös munkára, játékra, tanulásra… Mivel fontosnak tartjuk, hogy az önkéntesek egymást is jobban megismerjék, csapatot, közösséget alkossanak, arra is szakítottunk időt, hogy egymással is beszélgethessenek. Párokba rendeződtünk, így oszthatták meg egymással élményeiket, az itt töltött hónapok tapasztalatait, melyeket a beszélgetést követően, megosztottak a többiekkel is. A megbeszélés végén egy közös rajzra írhatták fel, mit jelent számukra a Tanoda. A közös alkotást a későbbiekben minden megbeszélésen tovább fejleszthetik majd, azok alapján a benyomások alapján, amik az adott hónapban érték őket. Végezetül egy dobozba mindenki üzeneteket dobhatott a Tanoda mentorainak, azzal kapcsolatban, hogy mit talál jónak a tanodában, min változtatna, illetve mit tart fontosnak a Tanodában.

Negyedik rész

Helyzetjelentés

Mi történik a Kistesó-Nagytesó programban?

Szeptember óta megszaporodtak nálunk a Szuperhősök. Jöttek mindenfelől – egyetemről, gimnáziumokból, szakközépiskolákból, a munka világából. Van, aki az Iskolai Közösségi Szolgálat kapcsán keresett fel minket, van, aki csak hasznosan töltené el a szabadidejét, gyakorlati tudást szerezne tanulmányai mellett, segíteni, gyerekekkel foglalkozni szeretne. Az elmúlt pár hónapban sokan találták meg nálunk a helyüket – természetesen voltak lemorzsolódások, nehéz dolog a gyerekekkel való foglalkozás, nem mindenki tudott feloldódni a tanodás közegben – kialakult az az önkéntes „mag” (körülbelül 20 állandó önkéntes), akikre bármikor számíthatunk, akik szeretettel és nagy lelkesedéssel vesznek részt a Tanoda mindennapjaiban.

Ehhez igyekeztünk biztosítani a feltételeket: októberben önkéntes felkészítő képzést tartottunk, ahol megismerkedhettek egymással, a tanodával; azóta pedig rendszeresen szervezünk megbeszéléseket, közös programokat (önkéntes-köszöntő ünnep, karácsony). Szeretnénk, ha az önkéntesek nem csak „hivatalos” keretek között találkoznának, ezért igyekszünk olyan alkalmakat is biztosítani számukra, amikor kötetlenül beszélgethetünk arról, mit jelent számukra az önkéntesség, hogyan élik meg a mindennapokat a gyerekek között, illetve mit gondolnak a Tanoda működéséről, mit látnak jónak, min változtatnának… Miért jók ezek a találkozók? Együtt vagyunk, jobban megismerjük egymást, közösségé formálódunk. Meghallgatjuk egymás véleményét, kérdéseit, problémáit, közösen keresünk válaszokat.

Az elmúlt hónapok bizonyították, hogy a közösségi szolgálat keretein túl is lehet gondolkodni, ha önkéntességről van szó. Több olyan középiskolás önkéntesünk van, akik az 50 óra teljesítésén túl is maradtak nálunk, sőt, azóta is heti rendszerességgel jönnek, játékokkal, feladatokkal készülnek, várják a közös programokat. Az egyetemista önkéntesek a vizsgaidőszak nehéz heteiben is időt szakítanak a gyerekekre, igyekeznek megoldani, hogy akár csak pár óra erejéig is, de Velük lehessenek. A személyes elköteleződést bizonyítja az is, hogy több „testvérpár” is kialakult az önkéntesek és a tanodás gyerekek között. Ők közös programokat terveznek, közösen tanulnak, játszanak, beszélgetnek – az önkéntes „nagytestvér” kiemelt figyelmet fordít „kistestvérére”. Jó látni, hogy a gyerekek várják őket, egyre inkább a bizalmukba fogadják, az eleinte még ismeretlen, félve megközelített fiatalokat… És jó látni, hogy az önkéntesek is egyre közvetlenebbül, egyre nagyobb magabiztossággal játszanak, tanulnak velük. A kezdeti bizalmatlanság, távolságtartás szép lassan feloldódik, barátságok szövődnek, közösen elért eredmények, élmények születnek.

 És hogy mennyi mindent el lehet érni egy kis odafigyeléssel, segítségnyújtással, szorgalommal, közös munkával? Bármit. Javítani lehet a félévi kémia jegyen, meg lehet tanulni a kötelező verset, létre lehet hozni közös rajzokat, festményeket, ki lehet tenni a puzzle-t, meg lehet nyerni a társasjátékot. Felejthetetlen élményeket szerezhetünk egymásnak. Csak egy maroknyi Szuperhősre van szükség…

…………………………………………………………………………………………………………………..

Kistesó – Nagytesó

avagy miért önkénteskedjünk ‘rosszgyerekekkel’?

Harmadik rész

Az Élmény Tár Tanodát közösen határozzuk meg. Működési elveinket munkatársainkkal és a hozzánk járó gyerekekkel közösen igyekszünk meghatározni. Ezeket tartjuk fontosnak, ezek határoznak meg minket.

Elveink:

  • esélyegyenlőség – nálunk mindenkit ugyanazok a lehetőségek és jogok illetnek meg, mindenkire a közösen meghozott szabályok vonatkoznak
  • egyértelműség – mindent igyekszünk a lehető legvilágosabban elmondani, kommunikálni a gyerekeknek
  • gyermekközpontúság – a gyerekek fejődését, érdekeit tartjuk szem előtt, igyekszünk az Élmény Tár működését folyamatosan hozzájuk, az ő igényeikre szabni, igazítani.
  • élményközpontúság – a gyerekeket élmény alapú szabadidős programokon keresztül juttatjuk minél több sikerélményhez, amelynek köszönhetően nő az önbizalmuk, önbecsülésük
  • nem formális tanulás – a tapasztalati úton való tanulás eszközeit részesítjük előnyben a gyerekek tanulási folyamataiban (élmény-, projekt- és drámapedagógia, kooperatív módszerek)
  • demokrácia – közösségünket a demokrácia alapelvei mentén működtetjük, közösen és átgondoltan hozzuk meg a döntéseket és igyekszünk mindent megbeszélni egymással. Így van ez a gyerekek és a munkatársak közösségében is.
  • rugalmasság – reagálunk az aktuális problémákra, igényekre, felépítésünket, rendszerünket igyekszünk folyamatosan ezekhez igazítani, ezek mentén szervezni.
  • közvetlenség – a mentorok és a mentorált gyerekek bizalmi kapcsolatot alakítanak ki egymással, mely során a mentorok hatékonyabban tudják segíteni a gondjaikra bízott gyerekeket.
  • következetesség – sokszor nagyon nehéz ugyan, de az előre lefixált, jól kommunikált kereteinkhez tartjuk magunkat (pl. ha egy programon való részvétel tanulmányi átlaghoz van kötve, akkor csak azok a gyerekek vehetnek részt rajta, akik elérték az adott átlagot). Ez kegyetlennek tűnhet, viszont mindig mindenkinek adott az esély, hogy saját erejéből a befektetett munkából elérje a kitűzött célokat, teljesítse a feltételeket.
  • keretek megadása – minden tevékenységünket igyekszünk jól érzékelhető keretek közé foglalni, amik egyértelművé teszik a gyerekek számára, hogy hogyan érhetik el az általuk meghatározott célokat.
  • empátia – szociális beállítottság a mentorok részéről.
  • hitelesség – jó példát mutatunk a gyerekeknek, de mi is emberek vagyunk, így mi is szoktunk hibázni. Azt gondoljuk, hogy attól leszünk hitelesek, hogy képesek vagyunk beismerni ezeket a gyerekeknek is és bocsánatot kérni.

12189518_1011015662273183_5421156051540501088_n

…………………………………………………………………………………………………………………..

Kistesó – Nagytesó

avagy miért önkénteskedjünk ‘rosszgyerekekkel’?

Második rész

 

Ki lehet Nagytesó?

Nagytesó bárki lehet, de bizonyos nagyon fontos képességekkel mindenképpen rendelkeznie kell:

  • türelem

Emlékszel még milyen volt kamasznak lenni? Amikor senki nem értett meg Téged… Amikor mindenkinél jobban tudtál mindent, pedig mindenki úgy csinált, mintha ki akarna oktatni… Amikor már nem érdekeltek a dedós dolgok…

Van olyan, hogy a kamaszok nem akarnak beszélgetni és bármit is csinálsz, semmivel sem tudsz a kedvükre tenni. Ez nem neked szól. Ha türelmes és kitartó vagy és érdeklődéssel fordulsz a kistesód felé, akkor megtérül a befektetett energiád s a türelmed.

  • elfogadás

Nem mindenki fogja ugyanazokat a nézeteket vallani, mint te, nem mindenki lesz mindig nyitott feléd a gyerekek közül. El kell fogadnod, hogy lesznek jobb és rosszabb napok, pillanatok ebben a tevékenységben. Ettől még a következő nap persze ugyanolyan értékeket, izgalmakat hordozhat magában, nem kell hát elkeseredni és szívedre venned, ha az egyik tervezett programod nem sikerül pont úgy, ahogy elképzelted. Majd lesz egy másik, ami felülmúlja az elvárásaidat és szárnyalni fogsz utána.

  • kreativitás, találékonyság

Ez a tevékenység állandóan pörgeti az agyadat, állandó újratervezésre, újragondolásra késztet. Ha valami nem megy, nem működik, lépj egy lépést hátra és próbáld meg egy másik szemszögből megközelíteni, másik oldalról megnézni. Hidd el, segíteni fog!

  • nyitottság

A tanodánkban minden szakember folyamatosan képzi magát. Úgy gondoljuk, hogy nem vagyunk mindentudók és tökéletesek, mindig van hova fejlődnünk. Sokat járunk képzésekre, tapasztalatcserékre, kérünk tanácsot más szakemberektől, más civil szervezetektől, mert úgy gondoljuk, hogy ettől fejlődünk. Igyekszünk alázatosak és befogadóak lenni, ez szervezetünk egyik mozgatórúgója.

  • kommunikáció

Mondd el nekünk, ha valami baj van! Ha valami nyomja a lelkedet, valami rosszul érintett vagy csak nem tetszett, amit láttál tőlünk, akkor mondd el nekünk. Az alázatos munka hívei vagyunk, ezért szeretjük megbeszélni őszintén a problémákat, konfliktusokat, hiszen így tudunk a leghatékonyabban működni és segíteni a gyerekeknek.

12189974_1011015065606576_5312454942841394340_n

…………………………………………………………………………………………………………………..

Kistesó – Nagytesó

avagy miért önkénteskedjünk ‘rosszgyerekekkel’?

Első rész

 Mi az a Kistesó-nagytesó program?

Ha az ember jótékonykodásra adja a fejét, esetleg önkéntesen szeretne valamilyen tevékenységet végezni, ritkán gondol a hátrányos helyzetű, viselkedészavaros gyerekekre. Általában beteg gyerekekkel vagy állatokkal szeretne a többség foglalkozni. Vannak viszont gyerekek, akik rosszak, kezelhetetlenek, de nem vágynak semmi másra csak egy kis figyelemre és törődésre. Az ilyen gyerekeknek szeretne szervezetünk lehetőséget biztosítani arra, hogy fiatalkori cselekedeteik ne hátráltassák majd őket felnőtt életük során. Ehhez viszont fontos a minél nagyobb, személyes figyelem. Ezeknek a gyerekeknek fontos, hogy legyen valaki, aki csak rájuk figyel, meghallgatja őket, foglalkozik velük, megkérdezi nap, mint nap, hogy mi történt vele, mire lenne szüksége.

Ezért szervezetünk kifejezetten arra keres önkénteseket, hogy a rosszaknak bélyegzett gyerekekkel rendszeresen foglalkozzanak.

Létrehoztuk egy olyan programot, melynek során fiatal önkénteseket (egyetemistákat, fiatal felnőtteket) vonunk be a tanoda munkájába, akik kapcsolatba kerülve a tanodába járó kamaszokkal lassan a ’nagytesójukká’ válnak. A tanodában évek óta működik a mentor rendszer, amelynek keretein belül egy-egy mentor négy – öt fiatal fejlődésére figyel. A mentorok és mentoráltjaik mentor csoportokat úgynevezett családokat alkotnak, mely során szorosabb kapcsolatot alakítanak ki egymással, mind a benne lévő gyerekekkel, mind saját mentorukkal. Ez egy igen jó és hatékonyan működő rendszer, amelyben a gyerekek évek óta szívesen vesznek részt.

A személyes figyelem azonban megfizethetetlen.

A tanodába járó gyerekek nagycsaládból jönnek, ahol sokszor hatan, heten is testvérek. Családjaik súlyos nélkülözésben, nyomorúságos körülmények között élnek, víz, villany, fürdő nélküli egyszobás lakásokban és abban az egy szobában gyakran tízen is laknak.  Nincsenek könyvek, nincsenek társasjátékok, a család tagjai nem beszélgetnek, hanem legtöbbször kiabálnak egymással, sok a feszültség, a nélkülözés miatt felgyülemlett frusztráció, amely sok veszekedéshez vezet. Ebből a felfokozott közegből érkeznek meg minden nap a gyerekek az iskolába, ahol az otthonról hozott viselkedés sémákat alkalmazzák. Nem csoda hát, hogy a kiegyensúlyozott családi környezetből érkező gyermekekhez képest ők a „rosszak”. De elég elbeszélgetni velük, egy lopva eltöltött néhány óra, ahol csak ő létezik egy felnőtt számára és egyből megváltozik a kép az addig rossznak ítélt kamaszról.

Mentor családjainkhoz keresünk most olyan önkénteseket, akik bizonyos bizalmi idő elteltével saját életüket tudják motivációként a kamaszok elé állítani, nagytesóvá, azaz támogatóvá válni egy-egy problémás gyermek számára.

12065553_1011014562273293_4834879739832285969_n

A program a Norvég Civil Támogatási Alap finanszírozásában valósul meg.

NCTA_tamogato_es_lebonyolito_logosor

Advertisements