Indulunk! – AlkoTárs 2.0

Az elmúlt évek során akkora szerencsénk volt, hogy egy nagyon kedves támogatónktól két egymással szomszédos házat kaptunk használatra. Itt műveljük nap, mint nap azt a közösségi tevékenységet, amellyel élményeket igyekszünk adni gyerekeknek.

Gyuri és Tukora Bogi alkotása

Mivel alulról szerveződő civil szervezet vagyunk folyamatosan azon dolgozunk, hogy több lábon álljunk, változatos forrásokat vonjunk be az Élmény Tár fenntartásába.

Ennek egyik eleme a Hacacáré Társadalmi Vállalkozás, amelynek egyik fontos eleme a Kaland Kert, amelyhez fel kell turbóznunk a tanodát és környékét. Egy ideje már délelőtt is gyerekek töltik meg az Élmény Tár épületeit, mivel a Pécsi Szabadiskola tanulóköre is nálunk tevékenykedik. Így közel 70 gyerkőc alatt gyorsan amortizálódnak a tanoda helyiségei. Ezért most nagyobb ráncfelvarrásba kezdünk, amelynek keretében a Kaland Kertet is megvalósítjuk.

610 000 forintot szeretnénk a tavasz folyamán összegyűjteni arra, hogy felújítsuk, praktikussá tegyük az Élmény Tár épületeit, hogy egy sokoldalú, befogadó, fejlesztő közösségi teret teremtsünk a gyerekeknek.

Első lépés – Konyha felújítás (100 000 Ft)

Ha sikerül 100 000 forintot összegyűjtenünk, akkor a most kicsit rozoga, zsúfolt konyhánkat sikerül szép színessé, erőssé és rendezetté varázsolnunk.

  • polcok
  • sarok szekrény
  • bögre tároló polc
  • ajtók festése
  • konyhaszekrény felújítása, festése

Második lépés – Kaland Kert (360 000 Ft)

Ha sikerül összesen 460 000 forintot összegyűjtenünk, akkor tovább fejlesztjük Kaland Kertünket, amiben veteményeseink már alakulóban vannak, de játszóterünket szeretnénk nagy erőkkel beindítani.

Egy meglévő, adományba felajánlott játszótér szállítása: 10 000 Ft
Festése, megerősítése: 50 000 Ft
Anyagok a játszótér kibővítéséhez: 200 000 Ft
Kerítés (anyag, festék): 100 000 Ft

Harmadik lépés – Közösségi szobák fejlesztése (150 000 Ft)

Ha mind a 610 000 forintot sikerül összegyűjtenünk akkor az Élmény Tár belső, közösségi tereiben is tudunk egy kis fejlesztést eszközölni.

Laminált padló a meglévő ezeréves padlószőnyeg helyett: 100 000 Ft
Összecsukható asztalok: 50 000 Ft (2 db Praktiker)

Összesen: 610 000 Ft

TÁMOGATÁS MENETE

Az AlkoTárs alkotások megvásárlása

  1. Május 1-én rendezzük meg az AlkoTárs Majálist a Szabadkikötőben, amely egyben a jótékonysági pályázatunkra beérkezett alkotások kiállításmegnyitója is lesz egyben.
  2. Ettől az időponttól indul a néma licit a művekre.
  3. A Szabadikikötőben és online is lehet licitálni két héten keresztül a képekre, a legmagasabb ajánlott összeget folyamatosan közzétesszük.
  4. Május 15-én pedig bejelentjük a nyertes licitálókat, azokat a szerencséseket, akik ezeknek a csoáds képpároknak a tulajdonosai lesznek.
  5. A licit menetét, részleteit április utolsó hetében tesszük közzé internetes oldalainkon.

Közösségi támogatás

Amennyiben képet nem szeretnél vásárolni, de szívesen támogatnád a Kaland Kert megvalósulását, akkor adomény utalásával is tudsz minket segíteni.

Élménylelő Ifjúsági Egyesület
Mohácsi Takarékszövetkezet
50100112-12103076

A közlemény rovatban kérjük, hogy tüntesd fel:

  • adomány AlkoTárs
  • az e-mail címedet, hogy meg tudjuk köszönni Neked a támogatást, fel tudjuk venni Veled a kapcsolatot!

KÖSZÖNETKÉPPEN

Ha 2 000 forinttal tudsz hozzájárulni a kezdeményezés sikeréhez, egy névre szóló csoportképpel köszönjük meg Neked, amit valamelyik újonnan elkészült helyiségünkben készítünk el.

Ha 5 000 forintot tudsz számunkra utalni, azt egy videóban köszönjük meg Neked, amelyben körbemutatjuk az elkészült tereket.

Ha 10 000 forinttal tudod támogatni a Kaland Kertet és a felújításunkat, akkor egy egyedi, külön a számodra készített, nagyon dekoratív gyermekrajzzal köszönjük meg Neked!

Ha 20 000 forinttal támogatod kezdeményezésünk sikerét egy különleges, AlkoTárs memória játékkal ajándékozunk meg.

Mindegyik ajándékhoz mellékelünk egy AlkoTárs kép párt!

Advertisements
This entry was posted in Uncategorized. Bookmark the permalink.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s