Öt év, öt tábor

Ez volt ugyan az ötödik táborom az Élmény Tár Tanodával, de az idei előtt ugyanúgy izgultam, mint a legelsőnél. Hiszen hatalmas felelősség vigyázni a ránk bízott gyerekekre, s közben azt is biztosítani, hogy jól érezzék magukat.

28661228857_f2983e50f8_z

Boldog vagyok, hogy ez idén is sikerült, a gyerekek nagyon élvezték a programokat és azt, hogy a Balatonon lehetnek. Mindig van a gyerekek között olyan, aki még soha nem látta a magyar tengert, és mi mentorok mindig izgatottan várjuk azt a különleges pillanatot, hogy mit fognak szólni, amikor a buszból először meglátják a Balatont. Persze idén is volt nagy csodálkozás, hogy ez ilyen nagy?, vannak-e benne halak, cápák?

Minden tábornyitást a közös szabályok megbeszélésével kezdjük. Célunk az, hogy ezeket a gyerekek is tartsák a tábor alatt és őszintén szólva ez nem mindig könnyű. De fontosnak tartom, hogy van egy keretrendszer, amiben mozgunk és a gyerekeknek is hasznos, ha tudnak mihez alkalmazkodni.

Szerencsénk volt az idővel, minden nap tudtunk fürdeni és persze idén is volt „úszásoktatás”, lebegés, vízbe dobálás és az egyik nap akkora hullámok voltak, hogy még hullámlovasok is lettünk!

42643228365_7bfc474f3b_z

Minden táborunknak szoktunk tematikát adni, ami szintén a keretek miatt is fontos. Ezzel is azt érjük el, hogy van mihez alkalmazkodni, de nem egy merev, személyességet és fantáziát nélkülöző programrend kerül a gyerekek elé, hanem a gyerekek képzeletét is fejlesztve, játékosan lehet strukturálni az időkeretet és fejleszteni a gyerekeket. Egy-egy történetet mentén kreatívan tudunk tanulási területeket aktivizálni a gyerekeknél és feladatokat megoldatni velük.

Idén az Óz, a nagy varázsló tematikájára építettük fel a tábort. Minden napot más címszó köré építettünk fel: ész, szív, bátorság. Így mindegyik nap más-más részképesség fejlesztésére volt alkalmas. Az ész napján a logikai képesség fejlesztése volt a fókusz, a szív napján a szociális készségekkel foglalkoztunk, a bátorság napján pedig különböző mozgásfejlesztésre volt lehetőség és az együttműködést is fejleszthettük.

A tábor végén elgondolkodtam és elérzékenyültem. Egy tábor mindig nagyon fárasztó. Mentorként te fekszel le a legkésőbb és te kelsz elsőnek. Este még ellenőrizni kell, hogy mindenki rendben van-e és mindenki eléggé elfáradt-e már az alváshoz. Ha nem, akkor jöhet egy kis esti torna, ami már hagyomány a táborainkban. A gyerekek nagyon élvezik.

A tábor mindig nagy lehetőség a mentorok számára, mert közelebb tudunk kerülni a gyerekekhez és láthatóan ők ezt igénylik is. A hétköznapokban néha elveszünk, sok a feladat, program, házi stb.

A gyerekek annyira élvezték a tábort, hogy haza sem akartak menni. Ha nem is mondták, hogy köszönöm, akkor is tudom, hogy nagyon hálásak voltak. Az örömük az összes ölelésükben érződött a tábor alatt.

Az pedig minden nehézséget feledtetett velem, amikor egyik kislány azt mondta az utolsó nap, hogy „Anita, én itt laknék veled a Balatonon!”

Fúrós Anita, mentor

28661235407_f323b42267_z

Advertisements
Posted in Uncategorized | Leave a comment

„Itt nagyon sokat lehet tanulni nekünk is…” bemutatkoznak az Élmény Tár szuperhősei – 13.rész

Luca szintén egy éve kezdett el nálunk önkénteskedni pszichológus hallgató barátnőivel. Remek kis csapat, kitartóan járnak, segítenek, játszanak, tanulnak a gyerekekkel. 😊 Biztos pontok az önkéntes csapatban, és mi nagyon hálásak vagyunk nekik a rengeteg odaadó munkáért! Most Luca mesélt nekünk terveiről, és hogy miért szeret az élmény Tár Tanodában önkénteskedni.

13902787_1113371005388131_6762490646601010843_n

Hanga: Mielőtt a Tanodában kezdtél önkénkteskedni, végeztél már máshol is hasonló munkát?

Luca: Nem, ez volt az első ilyen tapasztalatom, de már jó ideje éreztem a szükségét, hogy jó lenne kipróbálni. Ha jól emlékszem, te jöttél be hozzánk az egyik óránkra, meséltél a Tanodáról, és akkor többünknek megtetszett. Én akkor még úgy voltam vele, hogy „Huhh, egyedül azért nem biztos, hogy belevágnék”, de szerencsére többen mentünk, és így egyszerűbb is volt.

H.: És miért érezted „szükségét”?

Luca: Pszichológus hallgató vagyok, és nem utolsó sorban ez egy gyakorlat is, meg érzem, hogy érzékenyít is, ami nekem nagyon fontos az elméleti tanulmányaim mellett.

H.: Most már több, mint egy éve vagy önkéntes nálunk, volt ez valamilyen hatással a terveidre, arra, hogy milyen irányban fogsz továbbtanulni esetleg?

Luca: Igen, valószínűleg a Tanoda is közrejátszott abban, hogy elindultam a fejlődéslélektan irányba, és olyan mesterkézpzésre is szeretnék továbbmenni, ami kifejezetten gyerekekkel foglalkozik.

H.: Nem tudom, voltak-e előfeltevéseid, esetleg hallottál-e már korábban a tanodákról, de fel tudod idézni, hogy mi volt az első benyomásod, amikor beléptél?

Luca: Arra emlékszem, hogy először leültünk a Mesivel, aki elmesélte, hogy mi hogy történik, hogy néz ki egy napjuk, és akkor még tök nyugis volt a Tanoda, mert korábban mentünk, és akkor emlékszem, megérkeztek a gyerekek, hallottam a zsibongást, és akkor kicsit megijedtem, hogy „Húha, azért vannak egy páran”, és azon gondolkodtam, hogy én vajon milyen szerepet tudok vállalni abban, hogy ők itt jól érezzék magukat, és közben azért mi is fejlődjünk… Szóval picit meghökkentő volt először…

H.: És mennyi időbe telt, hogy ebből a „meghökkenésből” eljuss odáig, hogy – legalábbis ahogy mi látjuk – ma már otthonosan mozogsz a Tanodában?

Luca: Hát azért jó pár alkalom. 😊 Emlékszem, eleinte csak ott álltam, és próbáltam megjegyezni a neveket, meg ismerkedni egy kicsit a gyerekekkel. Tökre izgultam is, próbáltam kérdezgeti mindenkit, hogy kell-e segíteni valamiben, de közben görcsben volt a gyomrom, azt se tudtam, hogy tényleg tudok-e egyáltalán segíteni.

H.: Végül mi volt az, amiben úgy érzed, hogy a leghamarabb megtaláltad önmagadat?

Luca: A társasműhelyek. Nagyon szeretek társasozni, és tök jó látni, hogy a gyerekek is nagyon beleélik magukat, és komolyan veszik.

H.: El tudod mondani, hogy – a társasműhelyen kívül – mibe szoktál bekapcsolódni, hogyan néz ki egy napod nálunk?

Luca: Most például többször voltam hétfőn, és akkor nincs tanulás, de mondjuk amikor pénteken megyek, akkor azzal kezdünk, leülünk, persze mindig kell egy kicsit noszogatni őket, főleg pénteken, amikor szerintem már eléggé el vannak fáradva, meg várják a hétvégét… Szóval ez nehézkesen megy, ilyenkor a házik után csinálunk pár fejlesztő feladatot meg játékokat, hogy ne legyen olyan száraz, és amikor már végképp megunják, akkor kimegyünk kicsit, futnak, játszunk, levegőzünk egy kicsit.

H.: Már régóta veszel részt a Tanoda munkájában, és biztos voltak jobb és rosszabb napjaid is, van esetleg valami, amire azt tudod mondani, hogy az tart itt?

Luca: Huhh, hát például ritka az, amikor az ember pozitív visszajelzést kap, például, ha együtt dolgoztok egy feladaton, amiért másnap megdicsérik az iskolában, ez egy nagyon jó élmény, és ezekért érdemes dolgozni szerintem. Meg amikor a Patrik odajön és megölel, hogy „ Jajj de jó, hogy itt vagy!”… Szóval ezek a pillanatok. 😊

H.: Vannak olyan gyerekek, akikkel több időt szoktál együtt tölteni?

Luca: Én inkább a nagyobbakkal szoktam lenni, Atosz, Ati, Viviék… velük azért gyakran találkozom, és sokat szoktunk együtt tanulni.

H.: Van olyan, amit esetleg nehézségként élsz meg, vagy nehézségként éltél meg az elején?

Luca: Talán a fegyelmezés az, ami mindig nehézséget jelent, hogy elérd, hogy a gyerekek meghallgassanak, hallgassanak rád. Szóval mondjuk elérni, hogy ne beszélgessenek, amíg te beszélsz, hanem figyeljenek, és esetleg még azt is csinálják, ami kérsz tőlük… Na pélául ez is egy jó élmény. 😀 Ebben már szerintem egy kicsit sikerült fejlődnöm.

H.: Önkéntesként milyennek találod a Tanoda rendszerét, a szabályokat?

Luca: Ahogy én látom, jól működik, főleg az uzsik azok, ahol ez nagyon jól látszódik, hogy van egy közösen megszokott rendszer, hogy kézmosás, sorban állás, valaki visszaszámol, addig mindenki csöndben van (ezt általában nehéz elérni), és akkor leülnek, mindenki közösen uzsonnázik, és ez egy jó alkalom arra is, hogy megbeszéljük a közös programokat, meg csomó mindent. Ez már akkor is nagyon tetszett, amikor először voltam.

H.: Te személy szerint kinek ajánlanád, hogy önkénteskedjen a Tanodában?

Luca: Olyanoknak mindenképpen, akik hasonló segítő szakmában akarnak elhelyezkedni a későbbiekben, mint például pszichológus, szociális munkás, vagy akár tanár… szóval azoknak, akik gyerekekkel szeretnének foglalkozni. Szerintem nekik elengedhetetlen egy ilyen tapasztalat megszerzése. Itt nagyon sokat lehet tanulni nekünk is…

H.: Te a szakmai tapasztalatszerzésen túl, miért tartod jó dolognak, hogy önkénteskedsz?

Luca: Eleinte nehezen vettem rá magam, hogy eljöjjek a Tanodába, most meg már tökre várom mindig, hogy mikor jöhetek, mert én is nagyon jól érzem magam, és nagyon fontosak nekem azok a kapcsolatok, amiket a gyerekekkel ápolok. 😊

Posted in Uncategorized | Leave a comment

Multikulti közös zenélés és mesélés három napon keresztül

Április 6-7-8-án egy nagy projektet bonyolítottunk le a tanodánkban. Nagyon izgultunk, hogy minden rendben legyen. A gyerekek eljöjjenek és megmaradjon a lelkesedésük is. De azt kell, hogy mondjam, hogy nagyon jól sikerült ez a három nap. Rengetegen jöttek el a mi kis tanodánkba, és igazi multikulti napok voltak. Hiszen voltak Olaszországból, Lettországból, Angilából és Romániából is. A gyerekek nagyon élvezték, hogy mindenki velük foglalkozott. A három nap a közösségi zenélésről szólt. Megtanultunk két népdalt is, majd összeraktunk egy kis mesét, amit vasárnap elő is adtunk a külföldi vendégeknek és a szülőknek. Nagyon sok mindent elmondhatnék még a projektről, programról, de úgy érzem, hogy inkább arról mesélnék, hogy én hogyan éltem meg ezt a három napot.

Vasárnap, amikor előadtuk a kis mesét, amit a gyerekek írtak azon vettem észre magam, hogy nagyon elérzékenyültem, mert ezen a fontos napon mikor az ország helyzetéről döntünk, döntenek az emberek én végig néztem azt, ahogyan ezek a gyerekek nagy szeretettel és odaadással prezentálják a színdarabot. Milyen jó lenne, ha ezt minél többen látnák. Mennyi lehetőség van a tanodánkban. Lehetőség nekünk felnőtteknek és a gyerekeknek is

Büszke voltam arra, hogy ők a mi tanodásaink. Büszke voltam arra, hogy több éve működik a tanodánk. Büszke voltam arra, hogy itt dolgozom. Büszke voltam arra, hogy bármit meg tudunk csinálni és mindig tudunk megoldást találni. Büszke voltam arra, hogy a munkatársaimra bármikor számíthatok.

„Az ember hivatása, hogy megismerje az igazságot, szeresse a szépet, kívánja a jót, és cselekedje a legjobbat.” (Ludwig van Beethoven)

Fúrós Anita, tanodai mentor

 

 

Posted in Uncategorized | Leave a comment

„Arra kell koncentrálni, hogy ameddig ott vagy, a lehető legtöbbet nyújtsd!” bemutatkoznak az Élmény Tár szuperhősei – 12. rész

Horváth Blanka bő egy éve jár hozzánk rendszeresen pszichológia szakos barátnőivel. Elhivatottak, lelkesek, megbízhatóak – na, szóval szuper önkéntesek! Nagyon örülünk Blankának, és annak, hogy megtalálta nálunk a helyét! 😊

23511228_1488300781254358_3469751722458260256_o

Aradi Hanga: Hogyan kerültél kapcsolatba a Tanodával, honnan hallottál rólunk?

Horváth Blanka: Hozzánk bejött valaki egy órára, talán a Zsófi, és ő mondott róla pár dolgot, ami tök szimpi volt, meg akkor még időm is volt… szóval akkor többen megbeszéltük, hogy kipróbálnánk, írtunk a Mesinek, eljöttünk megnézni, és továbbra is szimpi volt, azóta is jövünk rendszeresen. Ez volt tavaly januárban, ha jól emlékszem, szóval már egy éve…

H.: Te pszichológia szakos vagy, és a szakodról (sőt az évfolyamodról) nagyon sokan önkénteskedtek nálunk. Ez segített/segít neked, hogy a csoporttársaiddal, barátnőiddel vághattál bele?

Blanka: Hát igen… most már nyilván nem az van, hogy „Jajj, mi csak együtt megyünk”, de elkezdeni nagyon jó volt úgy, hogy többen határoztuk el együtt, hogy akkor belevágunk, ez egy nagy lökést adott mindannyiunknak. Meg most is jó, hogy például más szakokról is megismerkedtünk itt emberekkel.

H.: Pszichológia szakoskánt mennyire érzed hasznosnak a nálunk töltött időt, esetleg – ha már gondolkodsz ilyesmin – mennyire segített neked a Tanoda abban, hogy kitaláld, merre tovább?

Blanka: Mindenképp! Én fejlődés szakirányra szeretnék menni, meg igazából mindig is gyerekekkel akartam foglalkozni, mert jól kijövök velük, ezért is mentem a Tanodába… szóval összeérnek a szálak. 😊 Én úgy érzem, hogy segített a döntésben, meg nyilván rengeteg tapasztalatot is adott, nagyon sokféle kisgyerekkel találkoztam itt.

H.: Nem tudom, emlékszel-e még, hogy milyen elvárásokkal, vagy inkább előfeltevésekkel érkeztél a Tanodába, de érdekelne, hogy mi volt az első benyomásod…

Blanka: Huhh… ez nehéz. Arra emlékszem, hogy miket mondott el a Zsófi az Egyetemen, hogy itt majd tanulni fogunk a gyerekekkel, meg szakkörök vannak, és ez így az is volt, amit elképzeltem. És emlékszem, amikor először mentünk… hát, talán nem a káosz a legjobb szó rá, de azért elég durva volt, ahogy betódult a rengeteg gyerek, és harmincan harminc felé futottak… (nevet) Szóval kellett pár alkalom, mire megszoktuk a rendet, de semmiképpen sem az volt, hogy elképzeltem valami nagyon extra dolgot, aztán nem ért fel hozzá, sőt, szerintem inkább többet kaptam itt, mint gondoltam volna az elején!

H.: El tudod mesélni, hogy mit csinálsz nálunk egy nap?

Blanka: Próbálok mindig már a nyitásra odaérni, és általában rögtön jön is valaki, hogy tanuljak vele, most már nagyjából ki is alakult, hogy kikkel tanulok. És én ezt nagyon élvezem, szóval amíg vannak gyerekek, akiknek tanulnia kell, addig én is ott ülök és tanulok velük. Utána pedig – legalábbis azokon a napokon, amikor én jövök általában – társasozni szoktunk, meg amikor jó idő van, az udvaron játszunk, meg csocsózunk, ilyesmi…

H.: Mennyi idő volt körülbelül, mire kialakult közted és a gyerekek között az a kapcsolat, hogy most már ők jönnek hozzád, hogy tanuljatok?

Blanka: Hát szerintem ez a folyamat többször is újraindult, mert pl a vizsgaidőszakban elég sokáig nem tudok velük találkozni. De elsőre egy hónap volt talán, mire ilyen lett a viszonyunk… Amúgy ez engem is meglepett, mert azért elég sokan vagyunk ott önkéntesek, meg váltogatjuk is egymást, és ennek ellenére is tök gyorsan megjegyezték az arcomat meg a nevemet is, meg szuperközvetlenek voltak már a kezdetektől, és ez egy tök jó érzés!

H.: Van olyan gyerek, akivel jobban megtaláltad a közös hangot, vagy akivel sok időt töltesz együtt?

Blanka: Az elején még sokat tanultam a Dzsenivel, ő volt az első, akivel többször egymás után foglalkoztam, de most már nem mondanám, hogy lenne olyan, akivel többet. Az Atosszal mondjuk jól kijöttünk, csak mostanában már nem nagyon találkozunk vele… Jaj, meg akit még bírok a másik Attila, aki meg olyan aranyos, hogy mindenkire próbál figyelni, meg mindenkinek segít, néha tényleg olyan, mint egy plusz önkéntes, mert annyira részt vesz mindenben. 😊

H.: Van olyan emléked, amire szívesen gondolsz vissza?

Blanka: Nagyon sok ilyen van! Az egyik az mindenképp az éjszakai túra, az nagyon nagy élmény volt, csüngtek rajtunk a gyerekek, mert féltek, és nagyon aranyosak voltak, az jó volt! Meg egyszer a Lackóval volt egy nagy beszélgetésünk, ami érdekes volt, kicsit mesélt a családjáról, és róla például nem gondoltam volna, hogy így megnyílna előttünk… Most meg korizni voltunk, és az is nagyon jó volt! Mindig van valami…

H.: Milyen érzés, amikor egy gyerek kicsit jobban megnyílik neked, volt rá több példa is?

Blanka: Volt igen, inkább akkor, amikor valamilyen külön programra megyünk, mert ilyenkor olyanokkal is tudok kicsit hosszabban beszélgetni, akikkel amúgy nem szoktam. Meg akkor lehet egy kicsit négyszemközt lenni, mert amikor a Tanodában együtt hülyülnek, az annyira nem kedvez a mély beszélgetéseknek… Szóval, már sokukkal beszélgettem így, és tényleg néha meglepődőm, milyen mély gondolataik vannak, meg hogy mennyi minden eszükbe jut!

H.: Mi az, amit a legnehezebbnek találsz az önkéntességben?

Blanka: Hát az például nehéz szerintem, hogy meg kell tanulnunk elfogadni, hogy nem fogjuk megváltani a világot azzal a heti egy alkalommal, amit mondjuk én ott töltök. Na, szóval ez nehéz, hogy el kell fogadni, hogy azért nem tudsz mindenen változtatni, és arra kell koncentrálni, hogy ameddig ott vagy, a lehető legtöbbet nyújtsd!

H.: Azért van olyan, amikor úgy érzed, hogy „Na, valamit most mégiscsak elértünk”?

Blanka: Nagy dolgokban talán nem, de persze volt, amikor például sokat tanultam valakivel, aztán jött jövő héten, és elmesélte, hogy sikerült a dolgozat, és utána még érdeklődött a témáról, meg ilyesmik. (H.: Ez tök nagy eredmény!) Ja ja, na ez például mindig jó érzés!

H.: Még egy kicsit „szakmaibb” kérdésem lenne, hogy van-e esetleg olyan módszertan, amit akár a tanulás, akár a műhelyek alkalmával figyeltél meg, és hasznosnak találtál, és amiról mondjuk úgy gondoltad, hogy a későbbiekben majd tudnád használni?

Blanka: Most voltam párszor az ovis fejlesztőn, és az nagyon tetszett, jó volt, hogy ott volt a Csilla néni, és hozott feladatokat, neki ebben tök nagy tapasztalata van, és jó volt megfigyelni, hogy mit hogyan csinált! És ott van még a Mannarendszer, ami szerintem egy tök jó ötlet, és ösztönzőleg hat a gyerekekre, szóval az szerintem mindenképp egy olyan jó példa, amit máshol is lehetne használni!

H.: Kiknek ajánlanád az önkéntességet a Tanodában? Ha mondjuk kérdeznék, hogy te miért önkénteskedsz nálunk, miket mondanál?

Blanka: Bárkinek ajánlanám, akit akár egy kicsit is érdekelnek a gyerekek, vagy az, hogy segítsen, de szerintem az benne a legjobb, hogy jó persze, minden önkéntességre mondják, hogy kölcsönösen mindenki kap a jóból, de ez tényleg nagyon így van, és szerintem nagyon sokat lehet tanulni a gyerekektől is. Például múltkor megfigyeltem, hogy mennyire összetartóak, meg mennyire tudják segíteni egymást, hogy persze megy a piszkálódás, de amikor olyan van, akkor ott vannak egymásnak. Nekem a tanoda rengeteg tapasztalatot, élményt, barátságokat, és főleg pozitív életszemléletet adott! Mindig jó érzésekkel távozik onnan az ember. 😊

Posted in Uncategorized | Leave a comment

Így csináltuk mi: Olvasás kihívás

És iskerült! Mi lettünk a legolvasottabb tanoda!

2018. február 9-én pénteken nagy izgatott készülődés töltötte meg a tanodát. Fél öt után öt perccel ültünk be az ifitérbe (így hívjuk mi az egyik szobánkat), hogy elkezdjünk olvasni. Összesen 28-an zsúfolódtunk be a szobába, ebből 12 felnőtt, 16 gyerek és 30 percig olvastunk.

28033481_10211758216372968_1261306810_o

Az eseményt a Mese műhely tagjai szervezték: Berni, Dzseni, NagyVivi, Vani és Martin. Martin sajnos megbetegedett, ezért nem tudott ott lenni, de lőtte ő is aktívan részt vett a szervezésben. Kitűztek egy célt, hogy hányan és hány percig szeretnénk olvasni, plakátot készítettek, facebook eseményt hoztak létre, reklámozták az eseményt, a suliban is folyamatosan mondták mindenkinek, még a tanáraikat is meghívták. A kihívást is ők indították el, összefoglalták, hogy miért csináljuk ezt és mit szeretnénk elérni.

 

A kihívás napján aztán fél öt előtt már mindenki könyveket válogatott a másik szobában. Több nagy fiú csak ezért jött vissza a tanodába, ami nekünk kifejezetten pozitív élmény volt, mivel őket nehezebb bevonni a hosszabb időt igénylő, nem mozgásos foglalkozásokba. Az egyikük ugyan az olvasás alatt elég inaktív volt, de ott volt és azért igyekezett figyelni, csak az olvasás nem kötötte le annyira. Több elsős is volt csapatban, akik félhangosan olvastak, így volt egy kis sustorgós alapzaj az egész olvasás alatt. Voltak, akik teljesen elmerülve, elmélyülve, kitartóan olvastak és többen is kimentek a 30 perc alatt egy új könyvért, mert az előzőt befejezték. Összesen hárman voltak, akik elkalandozva, kevésbbé aktívan olvasták a könyveiket. De mi nagyon elégetettek voltunk, mert, akik ott voltak aznap délután, egy kivételel, mind fontosnak tartották a kihívást és meg akarták csinálni. Egy fiút kivéve mindenki eljött, aki megígérte és mindenki küzdött azért, hogy mi lehessünk a Legolvasottabb tanoda!

A 30 perc végén a szervezők megköszönték mindenkinek, hogy eljöttek és nagyon vidámnak tűntek. Mosolyogva mondták el, hogy miért volt fomtos nekik, hoyg sikerüljön elérnünk a címet és értékelték az elmúlt hatvan percet. Igazán nagyon felemelő érzés volt hallgatni őket.

 

Posted in Uncategorized | 1 Comment

„Olyan ez a hely, mint egy nagy család” bemutatkoznak az Élmény Tár szuperhősei – 11. rész

Konyhás Peti más másfél éve oszlopos tagja a Tanoda csapatának. Ha segítségre van szükségünk, ő jelentkezik elsőként, legyen szó hétköznapról, vagy hétvégéről, rá mindig lehet számítani! Ha a munkája miatt épp nem tud jönni a „szokásos” napon, jön helyette máskor, ki nem hagyna egy hetet… 😊

22291124_1728483813859694_717018313469044369_o

Hanga: Kicsit mesélj arról, hogy a Tanoda mellett mivel foglalkozol, hol dolgozol!

Peti: Főállásban egy állatmentő alapítványnál dolgozom, a Pécs Környéki Állatmentő Alapítványnál. Szóval nagy vonalakban állatokkal foglalkozom…

H.: És mióta vagy önkéntes itt a Tanodában?

Peti: Pont szeptemberben volt egy éve… szóval már lassan másfél éve.

H.: És hogyan kerültél kapcsolatba a Tanodával? Hol hallottál rólunk?

Peti: Én a Mesivel egy helyen dolgoztam még annó, ő a Tanoda mellet, és ott nagyon sokat mesélt nekem a Tanodáról. És mindig olyan beleéléssel tudott róla beszélni, hogy én is beleéltem magam, és gondoltam, hogy akkor egyszer én is eljövök ide… mármint akkor még nem ide, hanem oda a régi házba…

H.: Mielőtt idejöttél foglalkoztál már gyerekekkel?

Peti: Hát, mondhatjuk, hogy a Tanoda volt a „tűzkeresztség”, de azért nem voltam teljesen felkészületlen… én sokáig foglalkoztam fogyatékkal élőkkel, akiket azért nyilván nem lehet gyerekként kezelni, de mégis sokat tanultam mellettük, türelmesebb lettem, és jobban reagálok a dolgokra, ez a gyerekeknél is hasznos tud lenni…

H.: Volt valamilyen személyes motivációd, abban, hogy idejöttél önkénteskedni? Azon túl persze, hogy a Mesi elmondásai alapján szeretted volna megismerni a Tanodát… 😊

Peti: Tudod, hogy nekem volt egy múltam, amit még mindig hordok magammal… és bennem az volt, hogy nekem fontos, hogy ezek a gyerekek ne ott végezzék, ahova én eljutottam. Úgy érzem, hogy én a Tanodában tudok ez ellen (is) tenni. Meg a Mesi persze arról is mesélt, hogy ők nem a „másik oldalról”, a gazdag környékről jönnek, szóval eléggé így az életnek a perifériájáról, és fontos, hogy itt esélyt adjunk nekik.

H.: Hogy érzed, megtaláltad itt a helyed a Tanodában?

Peti: Persze, bár azért nekem elég sok idő kellett ehhez. Emlékszem az első napomra, akkor végig az ajtófélfát támasztottam… Később azért láttam, hogy nem csak én csinálom így, mindenkinek kell egy kis idő, hogy feloldódjon. Aztán amikor beszálltam olyanokba, hogy átmegyünk a gyerekekért az iskolába, meg elhozzuk őket, az olyan családias volt… Én nem nagy családban nőttem fel, és a gyerekek olyan hangulatot adnak nekem, ami nagyon jólesik. Amikor áthozzuk őket és ott ugrálnak körülöttünk, és mindenki meséli a napját, az valami hihetetlenül jó érzés, engem is feltölt! De ugyanígy nagyon jó hangulatot kapok a mentoroktól is. Olyan ez a hely, mint egy nagyon nagy család…

H.: A gyerekkel hogyan találtad meg a közös hangot? Nyitottak voltak, vagy voltak azért leküzdendő akadályok?

Peti: Volt akadály! Szerintem hónapokba telt, amíg el tudtak fogadni… Most már azért úgy érzem, hogy befogadtak, a Patrik is jön mindig, hogy „Szia Péter!”, és ez nagyon jólesik! Szóval éreztem, hogy nehezebben fogadna el, de én se tudtam azonnal nyitni, próbáltam nem „tanárosra” venni a figurát, de nehéz volt az is, hogy partnerként kezeljem őket, de közben hallgassanak is rám… Nekem legalábbis nehezemre esett megtalálni azt a hangot, ami működött velük.

H.: Ha visszagondolsz, szerinted mi lehetett az, ami segített neked feloldódni, meg nekik is, hogy megtalálják veled a közös hangot? Volt esetleg egy olyan pont, amikor érezted, hogy megváltozott a viszonyotok, nyitottabbak lettek?

Peti: Ez abszolút gyerekfüggő, volt, aki szép fokozatosan nyílt meg és fogadott a bizalmába, volt, aki tök hirtelen egyszer csak odajött, hogy „na játsszunk”, szóval tényleg változó… Viszont ami meghatározó volt számomra, amikor tavaly Elvonuláson voltunk a mentorokkal és az önkéntesekkel. Akkor éreztem először igazán, hogy a tagja vagyok ennek a csapatnak, hogy ti is befogadtatok.

H.:  Van olyan tevékenység itt a Tanodában, amiben a legszívesebben veszel részt?

Peti: Én szeretek egy kicsit mindenbe belekostólni, segítek, amiben tudok, társasozunk, focizunk az udvaron, ilyesmi…

H.: Van olyan élményed, amire szívesen gondolsz vissza?

Peti: Mondjuk a fociedzés, amire senki nem jött el… ? (nevet)

H.: Az egy jó élmény volt?

Peti: Hát, nem, nem nevezném annak… de viccet félretéve, az tényleg nagyon jólesik, amikor előre köszönnek. Én például eléggé visszahúzódó gyerek voltam, és ezért is jó látni, hogy ők mennyire nyitottak tudnak lenni.

H.: És mit gondolsz a Tanodáról, a működéséről?

Peti: Én mielőtt idejöttem, nem is tudtam, hogy mi az a Tanoda, néha hallottam mondjuk a hírekben, hogy van olyan, hogy Tanoda, de nem tudtam, hogy az pontosan micsoda. Azt mondjuk gondoltam, hogy gyerekekkel foglalkoznak… Először például azt hittem, hogy itt csak tanulás van, aztán amikor idejöttem, jöttem rá, hogy ez tulajdonképpen csak egy nagyon kis részét teszi ki annak a rengeteg dolognak, amit itt csináltok/csinálunk. Ez jóval többről szól, az „életre nevelésről” mondjuk így…

H.: Most már itt vagy több, mint egy éve. Érzed azt, hogy valamiben fejlődtél, vagy olyan dolgokkal ismerkedtél meg, amiket nem csak a Tanodában tudsz hasznosítani?

Peti: Türelem. Előtte is kellett persze a munkámhoz, de azt hiszem, itt alakult ki bennem igazán, hogy ez mennyire fontos. Azt éreztem, hogy ahogy egyre türelmesebb lettem, a gyerekek is úgy kezdtek engem egyre jobban elfogadni.

H.: Mit mondanál, miért tartod fontosnak az önkénteskedést? Hiszen már elég régóta itt vagy…

Peti: Azért tartom fontosnak, mert látom az eredményét. Mármint úgy értem, hogy ha mondjuk nem is most, de tíz év múlva, ezek a gyerekek abból fognak épülni, amit itt tapasztaltak, amit Mi adunk nekik. De közvetlen hatást is látok, például szerintem sok gyerek azért sem csinál hülyeségeket, mert úgy vannak vele, hogy „jajj, de akkor a tanodások mit fognak gondolni…”. Tényleg érzem rajtuk, hogy ez nagyon fontos nekik.

Posted in Uncategorized | Leave a comment

Lovaglós gyűjés “eredményhirdetés”

A lovaglós gyűjtés végeeee …

Kedves érdeklődők, barátok, támogatók, mindenki! Örömmel jelenthetjük, hogy a Lovaglást karácsonyra! gyűjtésünk véget ért! A kitűzött 240 000 Ft-ot sikerült összegyűjtenünk. Sőt! Túl is szárnyaltuk, aminek nagyon örülünk! Összesen 330 000 Ft-ot küldtetek nekünk erre a célra, így egy plusz kislányt is elviszünk lovagolni és a fennmaradó pénzből a nyári lovas tábort fogjuk kiegészíteni 

12

Posted in Uncategorized | Leave a comment