„Az önkéntes munka fontos része a társadalmi felelősségvállalásnak” Bemutatkoznak az Élmény Tár szuperhősei – 10.rész

„Mindenki Bea nénije”, civil nevén Mézes Beáta lassan egy éve erősíti az önkéntesek csapatát. Végtelenül hálásak vagyunk a rengeteg időért, energiáért, amit a Tanodának szentel! Rá bármikor lehet számítani, a gyerekre ugyanis mindig talál időt… mint mondja: „arra van időnk, amit fontosnak tartunk” – így is van! 🙂

15025565_1296759697032110_3078692898850487429_o

Hanga: Hogyan kerültél kapcsolatba a Tanodával? Mi volt az első benyomásod?

Bea: Nagyon tisztelem azoknak a munkáját, akik nehéz sorsú embereknek segítenek. Különösen érzékenyen érint, amikor gyerekeket látok kilátástalan helyzetben és már régóta kerestem az alkalmat, hogy valamilyen módon bekapcsolódjak egy olyan projektbe, ahol támogathatok egy ilyen szervezetet. Már évek óta figyelem az Igazgyöngy Alapítvány munkáját és kapcsolatban vagyok Ritók L. Nórával, de sajnos a távolság miatt csak adományokkal tudtam hozzájárulni a tevékenységükhöz. Tavaly a Mesemaratonon ismerkedtem meg a Tanodával, Zsófival, Mesivel és Veled, innen pedig már egyszerű volt megtalálni a helyem köztetek.  Természetes és nyitott közeget találtam, ahol az első percben otthon éreztem magam.

H.: Korábban is önkénteskedtél már valahol?

Bea: Néhány évig Németországban éltem, ott a mindennapok része az önkénteskedés. Itthon „főállású” önkéntes a 2015-ös Europa Cantaton voltam, ahol a nyelvismeretem miatt az információs sátorban élvezhettem végig ezt a csodálatos rendezvényt.  Ami számomra különbség a külföldi és az itthoni tapasztalataim között, hogy itthon az önkéntesek túlnyomó többsége fiatal, míg pl.Németországban minden korosztály egyforma arányban képviselteti magát.

H.: „Civilként” mi a foglalkozásod? Mennyire kapcsolódik a tanodai munkádhoz, van olyan tapasztalatod, amit tudsz használni?

Bea: Kutató állatorvos vagyok egy biotechnológiai cégnél, úgyhogy első látásra ennek nem sok köze van a kisiskolások tanításához. Munkám révén azonban számos országban megfordultam, különböző kultúrákat ismertem meg és azt hiszem, ennek mindenképp van jelentősége a kommunikációm és az empátiás készségem fejlődésében. Emellett hobbim a pszichológia, az önismeret különböző fejlesztő technikái és igyekszem ezeket is alkalmazni, amikor egyik másik gyereknek erre van szüksége.

H.: Dolgozol, gondoskodsz a családodról, főzöl, mosol, takarítasz… J Miért érzed fontosnak, hogy mindemelett időt szakíts az önkénteskedésre is?

Bea: Gyerekkoromban egy kis faluban laktunk és az osztálytársaim között is akadt számos hátrányos helyzetű, roma gyerek. Amikor elsőáldozók lettünk a nővéremmel, édesanyám, aki állatorvos feleségként öt gyereket nevelt fel úgy, hogy nem volt automata mosógép, egy cigánytelepi kislánynak is készített fehér ruhácskát, fátylat. Megmosdatta, és Annuska velünk jöhetett a templomba. Sosem felejtem el a kislány csillogó szemeit, a mosolyát. Ez az emlék meghatározó a számomra.

Közhely, hogy arra van időnk, amit fontosnak tartunk. Sokan vitatják ezt, de én maximálisan egyetértek.  Nekem rengeteg sport, olvasás, barátok, kirándulás is belefér. Fanatikus opera és koncertlátogató vagyok.  Valahogy mégis mindenre van időm, és ami a legjobb, hogy mindegyik feltölt, energiát, lendületet ad.  Az önkéntes munka fontos része a társadalmi felelősségvállalásnak így természetes része kellene, hogy legyen mindannyiunk életének. Ma ez még sajnos nem általános, de talán a fiatalabb generációk már egy ilyen szemléletben nőnek fel, és felnőttként is folytatni fogják ezt a tevékenységüket.

H.: Mit tartasz a legjobb, mit a legnehezebb dolognak az önkénteskedésben?

Bea: Nehéz egyetlen dolgot kiemelni, ami a legjobb, legyen kettő: Az egyik, hogy megismerkedtem egy csomó lelkes, áldozatkész fiatallal, akik hitet adnak, hogy az emberség nem veszett ki a világból. A másik az a sok csillogó szem és hálás mosoly, amit a gyerekektől kapok.

Legnehezebb? Ilyen nem jut eszembe.

 

H.: Mi az, ami megfogott a Tanodában, ami miatt úgy érezted „maradnod kell”?

Bea: Jó, hogy van egy átlátható struktúrája, menetrendje, tudok tervezni, hogy a saját programomba, hogyan illesszem bele a tanodás elfoglaltságokat. Ami konkrétan megfogott, az a barátságos fogadtatás a mentorok és a többi önkéntes részéről. Megtisztelő érzés egy ilyen csapathoz tartozni.

H.: Van olyan emléked/élményed a Tanodából, amire szívesen gondolsz vissza?

Bea: Minden alkalommal élményekkel térek haza. Tényleg hihetetlen öröm az a sok visszajelzés, amit a gyerek részéről kapok. Még a legzsiványabb kópé is hálás és odaadó, amint egy kis figyelmet kap és ez végtelenül megható. Mégis, ami talán a legkülönlegesebb volt, az a húsvéti projekt hét, ahol sikerült a gyerekekkel egy ad hoc passiójátékot előadni.  Nem is hittem volna, hogy milyen könnyen belevonhatók voltak ebbe a félig játékos előadásba. Még azok is szerepet kértek a végén, akik eleinte hevesen tiltakoztak. Nem vagyok drámapedagógus, de azon a délelőttön megérintett, hogy micsoda élmény lehet annak lenni.

H.: És olyan, amire kevésbé…?

Bea: Szépítés nélkül mondhatom, hogy semmi igazán rossz élményem nem volt. Volt ugyan, hogy nehezebben volt rávehető egyik másik nagyfiú a tanulásra, vannak kisebb-nagyobb konfliktusok a gyerekek között, de végül minden történet pozitívan zárul. Ehhez persze kell a mentorok szakértő problémakezelése. Én ezekből is tanulok, és néha még itthon is tudom alkalmazni, hisz van egy kamasz fiam… Egyébként egyszer ő is elkísért, amikor a falat festettük és nagyon megtetszett neki a Tanodai hangulat. Azt mondta: „Most már értem miért szeretsz ide járni.” Szerintem nem utoljára járt ott.

H.: Mivel szeretsz a leginkább foglalkozni a Tanodában? Inkább a tanulásban segítesz, vagy a műhelyek tartásában segítesz?

Bea: Csütörtök délutánonként a tanulásban, hétfőn pedig a zenei műhelyben segítek, hetenkénti váltásban. Mindkettőnek megvan a maga szépsége. A tanulás konkrét eredménye, ha sikerül a feladatmegoldás, hiba nélkül megy a vers. A zenei műhely viszont a közös éneklés, zenélés örömét tanítja meg a gyerekeknek.

H.: Van olyan korosztály, akikkel könnyebben megtalálod a közös hangot?

Bea: Nincs ilyenfajta különbség.  Talán inkább az én pillanatnyi lelkiállapotom a meghatározó, hogy kivel tudok közös hullámhosszra kerülni. Tetszik egyébként, hogy a tanulásban nincs szigorú kötöttség, hogy ki-kivel tanul. Valahogy érezzük, hogy melyik nap kivel tudunk együtt dolgozni. Sokszor a gyerekek választanak és kérnek meg, hogy gyakoroljak velük. Számomra ez az igazi siker.

H.: Ha tehetnéd, min változtatnál a Tanodában (ha változtatnál…). Szerinted hiányzik még valami, vagy így jó, ahogy van?

Bea: Olyan sokrétű a tevékenység, hogy én még nem igazán látom át. De már mióta itt vagyok, azóta is rengeteg újítás, fejlesztés történt, folyamatosan napirenden van, hogy hogyan lehetne jobbítani és hatékonyabbá tenni a munkát.

H.: Mit tartasz a Tanoda legfontosabb küldetésének?

Bea: Mindenekfelett a hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatása, szocializációs és tanulási hátrányainak csökkentése, amit szerintem nagyszerűen végez. Emellett azonban majdnem ugyanolyan fontos, hogy az önkéntesek foglalkoztatásával belevon ebbe a munkába bennünket is, akik a társadalom szerencsésebb rétegéhez tartozunk.

H.: Végül: kiknek ajánlanád a tanodai önkéntességet?

Bea: Amiket elmondtam, abból egyértelműen következik, hogy mindenkinek. Kicsiknek, nagyoknak, fiataloknak, öregeknek, férfiaknak és nőknek. Ha csak egy-két órára is félre tudná mindenki tenni a mindennapi tevékenységet és időt szakítana azokra, akik náluk gyengébbek, elesettebbek, akkor máris sokkal jobb és boldogabb hely lenne ez a világ.

Advertisements
Posted in Uncategorized | Leave a comment

Nekünk idén is a Balaton volt a Riviéra

A közösség erejének hála idén 30 gyerkőcöt juttattunk el a Balatonhoz és szórakoztattuk ott őket egy héten át. Idén Mesi ötlete alapján egy Pán Péter kerettörténetbe ágyaztuk a tábort.

Első nap egyből meg is alakultak a csapatok. Voltak Sellők, Indiánok, Tündérek és Elveszett fiúk. Már jó szokásainkhoz híven megbeszéltük a tábori szabályokat, azt, hogy ki mit vár a tábortól és mi az, amitől fél. A délutánt strandolással töltöttük, és mivel szerencsés idő volt a héten, majdnem minden nap ezzel töltöttük a délutánt. Este pedig meséltünk és beszélgettünk.

Második napra egy állomásos, pontszerzős játékot rittyentettünk a gyerekeknek, ahol a kézügyességüket, a reflexieket és az egymással való törődést is fejleszthették. Táboraink állandó része a postaláda készítés és a titkos barát játék. A titkos barátban mindenki húz egy nevet, akinek aztán egész héten át kedveskedik, figyel rá, kedvére tesz. A titkos barátok aztán utolsó nap, ünnepélyes keretek között felfedik kilétüket. Harmadik nap is állomásokon szerezhettek pontokat a csapatok. Ezúttal élménypedagógián alapuló feladatokat kellett megoldani, ami főként a csapatmunkát fejlesztette és az együttműködést erősítette. Volt itt életmentés, kard harcosa és sellő kúszás is.

A negyedik nap – ahogyan ez lenni szokott – a tábor legnehezebb napja volt. Egy kis kincskereséssel kezdtük képzeletbeli szigetünkön. A csapatok azt a feladatot kapták, hogy különböző színű labdákat keressenek meg plusz pontokért. De valahogy semmi nem sikerült igazán. A gyerekeknek semmi nem tetszett, veszekedtek, duzzogtak, nem voltak se velünk, se egymással kedvesek. Ezért aztán rendeztünk egy nagy beszélgetést velük. Azt próbáltuk kideríteni, hogy mi a baj, miért nem érzik jól magukat. Kis csoportokban beszélgettünk velük és rávezetéssel próbáltuk megtudni tőlük, hogy mi a baj: “Képzeld el, hogy most indulunk a táborba! Újra eljönnél? Mit csinálnál másképpen?” A beszélgetés jól sikerült, hasznosnak bizonyult és másnap már egy kicsit fellélegezve, könnyedebben vetettük bele magunkat a napba. Ez a nap lett a tábor fénypontja. Elvonatoztunk Balatonfűzfőre, ahol megrohamoztuk a bobpályát és egy fergeteges bobozást éltünk át.

Utolsó napra az eredményhirdetések maradtak és az ajándéközön.

Nagyon köszönjük, hogy idén is lehetővé tettétek Nekünk ezt a szuper élményt 🙂

Posted in Uncategorized | Leave a comment

Nekünk idén is a …

Igen, ha tudod, hogy végződik a címben elkezdett mondat akkor már találkoztál a kezdeményezésünkkel és ezen keresztül valószínűleg segítettél is már hozzá egy kisgyermeket a balatoni táborozásához. Ha még nem ismered az akciónkat, akkor elárulom, a mondat így végződik:

_DSC0033

Az idei évben is az a tervünk, hogy elvisszük a hozzánk járó gyereket a Balatonhoz táborozni. Ez egy olyan lehetőség számukra, amelyet a családjaik sajnos nem tudnak biztosítani nekik. Mivel mi is szűkös költségvetésből működünk, közösségi finanszírozást indítottunk, így Te is segíthetsz a gyerekeknek, hogy jól érezhessék magukat a Balcsin:)

Itt tudsz felajánlást tenni!

Egy gyerkőc egy heti táborozása 25 000 forintból oldható meg.

Hogy jobban megismerhesd a kezdeményezést, mesélünk egy kicsit a múltjáról, az elmúlt négy év táborairól.

2013-ban lettünk ifjúsági klubból tanoda. Azon a nyáron Sikondán bontogattuk a szárnyainkat a nyári táborozás területén. Nem volt könnyű, de élveztük az új terepet, az új kihívásokat. Akkor még sok gyerkőcöt nem engedtek el a szüleik, mert féltették más gyerekektől. Az egy hét tábor alatt alig aludtunk, rengeteget értékeltünk, megbeszéltünk, sokat aggódtunk és rengeteget tanultunk. Tanultunk magunkról, a csapatról, a gyerekekről.

Találatok a(z) élménytár kifejezésre1

Következő évben már egy évnyi tanodai munka után el mertünk merészkedni a vízpartra. Szerettük volna megmutatni a gyerekeknek a Balatont, mert legtöbbjük nem volt még a magyar tenger közelében. Akkor pályázati támogatásból vittük őket a nagy tóhoz, ami annyira magával ragadta őket, hogy alig értünk haza már azt kérdezgették, hogy mikor megyünk legközelebb. Az élményen kívül nekünk hatalmas eredmény volt, hogy mennyire mások voltak most a gyerekek és mennyire mások voltunk mi is. Mennyi mindent tanultunk és formálódtunk, közelebb kerültünk egymáshoz egy év alatt. A gyerekekkel és munkatársainkkal egyaránt.

Erről akkor itt írtunk egy hosszabb sorozatot!

Erről a táborról a gyerekekkel közösen készítettünk videót, amit itt tudsz megnézni!

A 2014-es év tábori sikere után 2015-ben már az adjukossze.hu oldalon gyűjtöttünk, hogy elvihessük a gyerekeket ismét a Balatonra. Ez volt az első közösségi finanszírozású kampányunk, az első Nekünk a Balato a Riviéra! És tényleg az. Nemcsak volt, hanem mind a mai napig az. 2015-ben is Balatonfenyvesre mentünk. Habár előző évben úgy éltük meg, hogy nem volt túl jó az idő, kiderült, hogy ehhez az évhez képest az maga volt a Paradicsom. Nagyon rossz időt fogtunk ki és így nagyon nehéz volt lefoglalni a gyerkőcöket is, de persze hősies munkatársaim kitettek magukért.

Erről szintén készítettünk egy kis videót!

2016-ban ismét összeadtátok nekünk a táborozást, azaz Nektek köszönhetően jutottak el a gyerekek a Balatonra. Mivel előző évben nagyon rossz volt az idő, ebben az évben szerettünk volna valami kiruccanást is szervezni a gyerekeknek, hogy ne csak Fenyvest lássák, hanem kicsit többet is megismerhessenek a Balaton partból. A Ti segítségetek mellett a Balatoni Hajózási Zrt. is megtámogatott minket egy kis kedvezménnyel és így Fonyódról át tudtunk hajókázni Badacsonyba, hogy meghódíthassuk a hegyet.

 

Ezt a tábori videót pedig itt találod:)

Találatok a(z) élménytár kifejezésre

Posted in Uncategorized | Leave a comment

1%

Annyi jó dolgot szervezhettünk már a gyerekeknek a Ti segítségetekkel!

Most még egyszerűbben tehetsz azért, hogy a hozzánk járó gyerekek tovább fejlődhessenek és felejthetetlen élményekben legyen részük.

Ajánld fel számunkra adód 1%-át!

Mi pedig élményekre váltjuk a támogatást!

Adataink:

Az emberség erejével Alapítvány

Adószám: 18327568-1-02

További adatok: http://adhat.hu/szervezet/az-emberseg-erejevel-alapitvany

Tavaly 315 000 forintnyi 1%-ot ajánlottatok fel nekünk, mi pedig igyekeztünk megtölteni programokkal az évet a gyerekek számára. Volt busójárás, farsang, szegedi kirándulás, mecseki tavaszköszöntő túra, balatoni táborozás, bicikli túra az Ormánságban, fellépések idősek otthonában és még sok minden más. Minden félután segítünk a gyerekeknek a tanulásban, fejlesztő foglalkozások és különféle műhelyek vannak a tanodában.

Ha kíváncsi vagy a tavalyi évünkre, nézd meg az összefoglaló videónkat 2016-ból!

Posted in Uncategorized | Leave a comment

„Szép lassan az összes gyerek a szívemhez nő” Bemutatkoznak az Élmény Tár szuperhősei – 9. rész

Antal Csilla, ismertebb nevén „Csilla néni” is régóta a csapat tagja, nagyon hálásak vagyunk neki a rengeteg munkáért és segítségért! Ő karolta fel az ovisok fejlesztő foglalkozásait, időt és energiát nem kímélve készül feladatokkal, játékokkal, minden alkalommal új és új módszereket próbál ki. J Csilla néni hatalmas odaadással foglalkozik kicsikkel-nagyokkal, mindig készül valami kedvességgel, és természetesen: egy tálca sütivel. J Örülünk, hogy ő is a Tanoda életének része lett!

15068486_1300817956626284_8477447083255063945_o

Hanga: Hogyan kerültél kapcsolatba a Tanodával?

Csilla: A kisebbik fiam révén, aki ismeri Zsófit [Tasnádi Zsófit, a Tanoda vezető mentorát] és családját. Gondolta, hogy nekem való feladat lenne itt segíteni, és összehozott vele.

H.: Korábban is önkénteskedtél már, vagy csak szeretted volna kipróbálni?

Csilla: Szerettem volna  már évek óta, de nem tudtam hol elindulni, nem tudtam, hogyan vágjak bele. Mindig vonzott a gyerekekkel való foglalkozás, ráadásul gyógypedagógusnak, tanulásban akadályozottakat segítő tanárnak tanultam, de végül sajnos úgy alakult, hogy soha nem dolgoztam a szakmámban, és nagyon hiányzott.

H.: Úgy érzed, a Tanodában tudod hasznosítania tudásodat?

Csilla: Maximálisan!

H.: Milyen tevékenységekben veszel részt, miben vállalsz aktív szerepet?

Csilla: Főleg a tanulásban segítek, de persze részt veszek minden egyéb kulturális és sport programokon is, amiket szintén nagyon élvezek, csakúgy, mint a gyerekek.

H.: Hogy alakult, hogy most főleg az ovisokkal foglalkozol?

Csilla: A fejlesztő foglalkozások konkretizálása még folyamatban van, de egy ideje már elkezdtünk külön foglalkozni az ovisokkal. Mesi kért fel, hogy „menedzseljem” az ovisokat, mert nagyon kevés idő és energia jutott rájuk korábban. A projektekbe is főleg a nagyokat lehet bevonni, velük kell tanulni is, mellettük az ovisokkal is foglalkozni nem könnyű. Fontos, hogy az ő képességfejlesztésük se sikkadjon el.

H.: Általában hogyan foglalkozol velük?

Csilla: Mindig fakultatív, attól függ, éppen mihez van inkább kedvük, és ha nagyon nincs kedvük semmihez, akkor ki kell cselezni őket… Volt, hogy tableten hoztam feladatot, akkor persze nem csak az ovisok, de mindenki, aki épp a Tanodában volt, sorban állt, hogy megcsinálhassa.

H.: Van olyan ovis, akiről már meg tudod mondani, hogy esetleg miben ügyesebb, miben tehetséges? Miben szorulnak még fejlesztésre?

Csilla: A Patrik például nagyon jó a memóriajátékokban, de persze ő is fejlesztésre szorul rengeteg területen még. A Bálintot még ösztökélni kell a kitartásban, hogy végigcsinálja a feladatokat, és a beszédhelyességben, hogy egyáltalán meg lehessen érteni, amit mond. A Kevin beszédét is fejleszteni kell még, és mind a háromnál gyakorolni kell a történetmesélést, például, hogy el tudják mesélni pár mondatban, hogy mit csináltak aznap, az már egy szép eredmény lenne.

H.: A tanulásban a nagyobbaknak is szoktál segíteni. Van „bevált” trükköd arra, hogy hogyan motiváld őket?

Csilla: Konkrét módszerem őszintén szólva nincs, mindig rögtönözni kell, hogy az adott pillanatban az adott gyereket rá tudjam bírni a tanulásra. Most például a verstanulásban kell őket motiválni. Az például egy nagyon nagy sikerélmény, amikor meglátnak, és már mutatják is a feladatot, ma is így volt a verssel, ők hívtak oda, hogy gyakoroljunk. Timivel is végig tudtunk tanulni múlt héten, és kitartott, igaz pár krokodilkönnyes hiszti kíséretében, de eszébe se jutott, hogy felálljon és otthagyjon. Múltkor pedig a Milán olvasott fel csakúgy egy mesét szorgalmi gyanánt, amíg a többiek tanultak. Jóérzés, hogy ebben is részt vesznek, és most már velem is szívesen leülnek, az elején még sokszor keresték a kibúvókat. És persze nagyon örültem, amikor megjött a kis Kevin, köszönt, meglátott, és külön köszönt nekem is. Remélem, hogy ez annak is a jele, hogy egyre közelebb kerülök hozzájuk. Nyilván ehhez rendszeresen kell járni, nagyon fontos a jelenlét, mert ez jelentheti a stabilitást az életükben.

H.: Mit gondolsz a Tanodáról? Miben találod jónak, min változtatnál?

Csilla: Nagyon jónak látom a szervezettséget és a következetességet is, hogy amennyire csak tudunk, próbálunk következetesen dolgozni. Ez nagyon fontos, mert persze nevelés is folyik itt. És nagyon jó a sokrétű program is, hogy szociális, kulturális ingerek is érik őket, nagyon fontos a sport, a mozgás is, ez itt mind jelen van.

H.: Mik a jövőbeli elképzeléseid a Tanodában?

Csilla: Mindenképp sokáig szeretnék még itt önkénteskedni, és nagyon élvezem, hogy egyre jobban megismerem a gyerekeket. Azt vettem észre, hogy szép lassan az összes gyerek a szívemhez nő, elég pár mondatot beszélnem velük, és máris ott vannak… Szóval már csak miattuk is, biztosan jövök még!

Posted in Uncategorized | Leave a comment

Választott szakmánk: Tanodás

Így az év vége fele elgondolkoztam, visszatekintettem erre az évre.

img_4510

Pont egy éve ilyentájt már beadtuk a nagy munkával megírt tanoda pályázatunkat. Emlékszem teljesen meg voltam ütközve akkoriban, hogy milyen szervezetek kerestek meg minket, hogy adjunk nekik együttműködésit. És milyen sokan…

Aztán elkezdődött a 2016-os év és egy végtelen hosszú várakozásnak néztünk elébe. Emlékszem a kora tavaszi elkeseredésre, mikor azt a fülest hallottam, hogy júniusnál előbb nem lesz eredmény. Emlékszem arra is, hogy akkor azt gondoltam, mi lesz most? fel kell adnunk az álmunkat, a tanodánkat?

Mert igen, ez bizony nem csak egyikünk vagy másikunk tanodája, ez a közös tanodánk. a srácoké, Anitáé, Mesié, Zsoltié, Marcié, Hangáé, Katáké, Enikőé, Zoéé, Nikié, Petié, Csilla nénié, Debié, Borié és Hannáé és még sorolhatnám hosszasan. Szerencsére.

Nagyon emlékszem arra az elkeseredésre és szomorúságra, ami akkor bennem volt. A srácokat vittük focizni alsószentmártonra és én úgy éreztem, hogy egy világ dőlt össze bennem. Mi lesz akkor? Hiszen nyárig miből húzzuk ki?

És aztán az elkeseredés valahogyan elmúlt. Mindig kitaláltunk valamit. És aztán eljött a nyár és el is múlt a nyár. És mi még mindig kitartottunk. És aztán hirtelen eljött az ősz és egy nap teljesen váratlanul megjött a várva várt pályázat eredménye. Nem nyert. Kicsit sírtam. Emlékszem a döbbenetre a munkatársaim hangjában, amikor elmondtam nekik. Akkorra persze már összeszedtem magamat és nagyon igyekeztem megnyugtató lenni. Elmondtam, hogy nem lesz baj és megoldjuk. És az első sokk után nagyon hamar elkezdtem azt érezni, hogy ez nem állhat az utunkba.

Hiszen jött valaki, aki vett egy házat csak azért, hogy abban működhessen a tanoda. Hiszen több mint egy millió forintot sikerült már ebben az évben összegyűjteni a programjainkra, tehát van több száz ember, aki kedvel és támogat minket. Barátok, idegenek, család.

Most úgy zárjuk az évet, hogy a jövőbe látunk. Van annyi fedezetünk, amiből megleszünk nagyjából, persze majd kell még hozzá gyűjtenünk, de terveink vannak, komolyak, és rengeteg szövetségesünk, aki körülvesz és éltet minket.

Most, hogy így elgondolkoztam, úgy érzem, hogy mindennek meg van a maga ideje. Nem bánom, hogy nem nyertünk a pályázaton, mert ez akkora erőt, kreativitást és motivációt váltott ki belőlünk, amivel képesek leszünk/voltunk keretet váltani és megkeresni annak a lehetőségét, hogy hogyan lehet hosszú távon fenntartani a tanodát. És most, hogy így elgondolkoztam az is eszembe jutott, hogy miért is szeretjük ezt csinálni. Jó érzés segíteni nap, mint nap, persze. Sokan mondják, hogy milyen nemes, fontos dolgot csinálunk. És ez ennél még sokkal több; szabadság, csapatmunka, proaktivitás, teremtés, alkotás, izgalom, tervezés, céltudatosság, kreativitás, lehetőség. Rengeteg lehetőség!

Kissé megkésve ugyan, de december elején megtaláltam azt az időkapszulát, amit 2015 nyarán írtunk magunknak, az akkori projektindító, elvonulós hétvégénken, Sikondán. Marci, Anita, Zsolti, Mesi, Hanga és én voltunk a team. /És vagyunk ma is, kibővülveJ / Az akkori projektünket, a Kistesó-nagytesót nyolc hónapra terveztük. A nyolc hónap után akartuk elővenni a magunknak írt üzeneteket, de elfelejtődött. Most megtaláltam, pont akkor, amikor Marci is újra visszatért a csapatba. Jó volt visszanézni, rájönni, hogy mennyi mindent megvalósítottunk abból, amiket azon a kis lapon, akkor elterveztünk. Sőt! Még azokat is jó volt látni, amiket nem sikerült megcsinálni, mert új lendületet adott, hogy ismét nekivágjunk.

Egyszóval így visszatekintve sokkal sokkal vidámabb és termékenyebb év volt ez, mint amilyennek számomra kora tavasszal ígérkezett. Megtanultunk a jég hátán élni, nevetni, lazábbnak lenni, mindig kicsit újjászületni, elengedni és megtartani, emlékezni és felejteni és megtanultuk, hogy nagyon nem vagyunk egyedül, hogy rengeteg jó szándékú, segíteni akaró barát vesz minket körül és ezért nem tudunk elég hálásak lenni.

Sok erőt kaptunk Tőletek idén és ezt nem győzzük megköszönni!

Posted in Uncategorized | Leave a comment

„Leginkább a gyerekek motiválnak” bemutatkoznak az Élmény Tár szuperhősei – 8.rész

Februárban találkoztunk először Frimpong-Manso Debivel, aki azóta is oszlopos tagja a Tanoda csapatának, laza nyitottságával azonnal megtalálta a közös hangot a gyerekekkel, akiket még az unalmas(nak tűnő) tanulásra is rá tud bírni… 🙂

15355914_1347598781941040_1590557192_n

Hanga: Kicsit mesélj arról, hogy hogyan kerültél kapcsolatba a Tanodával, és hogy mióta önkénteskedsz nálunk.

Debi: Idén februárban kezdtem itt önkénteskedni, miután tavaly év végén tartottál bemutatót az egyetemen arról, hogy mi is ez a Tanoda. Én akkor jelentkeztem pár egyetemista társammal együtt, akiknek végül úgy alakult, hogy már nem tudnak járni, de én maradtam.

H.: Miért döntöttél a Tanoda mellett? Kapcsolódik a tanulmányaidhoz, csináltál már ilyesmit korábban, vagy csak ki akartad magad próbálni egy ilyen közegben?

Debi: Inkább csak ki akartam próbálni… Csináltam már önkéntes munkákat, de azok inkább várostisztítós, szemétszedős programok voltak, gyerekekkel még nem foglalkoztam. Viszont mindig szerettem a gyerekeket, és jól elvoltam velük… aztán amikor idejöttem, rájöttem, hogy kicsit nehezebb ez a dolog, mint gondoltam. 😀 Ugyanakkor meg ezért jöttem, hogy ezt is kipróbáljam, és sok szabadidőm is volt, és ezt az időt mindenképp valamilyen önkéntes munkára szerettem volna szánni.

H.: És bejött, nem? Hiszen lassan egy éve itt vagy… 🙂

Debi: Igen, teljesen! Közben a csapatot is megkedveltem, és a gyerekek is eléggé a szívemhez nőttek, szóval most már semmiképp nem akarnék innen elmenni.

H.: Mi az, amiről úgy érzed, önkéntesként tudtál benne fejlődni?

Debi: Sokkal jobban dolgozom csapatban, jobban megy az alkalmazkodás, és sokkal türelmesebb is lettem. És talán kicsit barátságosabb is… főleg a gyerekek hatására. 🙂

H.: Itt a Tanodában legszívesebben mibe kapcsolódsz be?

Debi: Főként a tanulásban szoktam segíteni, és ezt szeretem is csinálni, hogy „na olvassuk el még egyszer”, meg „számoljuk ki még ezt is”… de azt is nagyon szeretem, amikor elővesszük a társasokat, kártyajátékokat, és azokkal játszunk.

H.: Visszatekintve mennyire érezted nehéznek a közös hang megtalálását a gyerekkel, hogyan fogadtak be, voltak-e nehézségek az elején?

Debi: Szerintem nem ment döcögősen, egész hamar hozzám szoktak, főleg, mert egyszerre sokan jöttünk önkéntesek, voltak, akik pár hét után eltűntek, és akkor maradtunk mi, kb 3-4-en. Szerintem egész jól összebarátkoztunk velük, a kicsikkel például nagyon könnyen, ők direkt azért jöttek hozzánk játszani, mert mi újak voltunk, és meg akartak minket ismerni. Aztán már ragaszkodtak is hozzánk… Összességében itt a gyerekek közössége nagyon befogadó, nincs csúfolódás, vagy kiközösítés.

Hanga: Voltak olyan előzetes elképzeléseid, amik aztán megdőltek, vagy épp ellenkezőleg: megerősítést nyertek?

Debi: Valójában én csak attól féltem, hogy hogy fognak a gyerekek hozzám állni, mert ha az emberek nincsenek hozzászokva, hogy például egy barna bőrű, vagy ázsiai ember van közöttük, akkor hajlamosak negatívan reagálni, olyan stílusban feltenni kérdéseket, ami az embernek rosszul esik, vagy eleve ellenségesen viselkednek. Ilyen viselkedést valójában csak egyszer tapasztaltam, és akkor is csak azért, mert egyszer egy kislány megsértődött rám (tanulni akartam vele, ő meg nem akart), és tudta, hogy ezzel biztos meg tud bántani. Ezen kívül sosem fordult elő ilyesmi.

H.: Mi motivál téged leginkább abban, hogy rendszeresen részt vegyél a Tanoda munkájában?

Debi: Leginkább a gyerek motiválnak, hiszen a tanulmányaimhoz nem kapcsolódik, a jövőbeli terveimhez is csak önkéntes munkaként, mert én ezt főállásban biztos nem tudnám csinálni, ahhoz túl érzékeny vagyok… Szóval a gyerekek miatt jövök, nem is gondoltam volna, hogy én ennyire fogok majd hozzájuk kötődni…

H.: Van olyan kedves emléked, élményed, amire szívesen gondolsz vissza?

Debi: Hú… hát van, persze, van egy csomó pozitív élményem. Főleg olyanok, amikor egy-egy gyerek kijelenti, hogy Velem akar tanulni, vagy amikor már megtanulták a nevemet, és az persze mindig jólesik, amikor a nevemen szólítanak, és nem úgy hogy „Öööö…izéé… hogyishívnak” .… J Ilyenkor az emberben megerősítést nyer, hogy már tényleg jelen van az életükben, és számítanak rá. Ez tök jó.

H.: Mit tapasztalsz, hogy viszonyulnak a barátaid/ismerőseid ahhoz, hogy te a szabadidőben önkénteskedni jársz?

Debi: A barátaim reakciója általában az, hogy „Jajjistenem, Debi, már megint ingyen dolgozol!”, de közben persze büszkék is rám, és nagyon örülnek, hogy én ezt csinálom. Sokszor mondják azt is, hogy „Jajj, ezt én is úgy csinálnám!” meg „Ezt nekem is kéne!”, csak ők sose kezdik el. Igazából ez az egyik célkitűzésem is, hogy legalább néhány ismerősömet meggyőzzem, hogy ha nem is rendszeresen, de egy-egy alkalommal tök jó ilyeneket csinálni, mert nem csak annak jó, akivel ilyenkor foglalkozol, utána te is tök jól érzed magad. Mint amikor karácsony előtt elviszel egy adag ruhát a szeretetszolgálathoz, és cserébe kapsz egy „kihúzott karácsonyi boldogság” érzést… 🙂

Posted in Uncategorized | Leave a comment